MSZP-s aláírásgyűjtés a tisztújításért

Aláírásgyűjtést kezdeményez május 1-jén Komáromi István, az MSZP egyik pécsi alapszervezetének titkára, hogy elérje a párt soron kívüli tisztújító kongresszusának összehívását, s azon a miniszterelnöki és a pártelnöki poszt szétválasztását. Ezt a politiku

"A szavazóívek jövő hét csütörtökön indulnak útnak az alapszervezetekhez, az akció május 20-ig befejeződik, eredmény a hónap végére várható. Ha a teljes nyilvántartott tagság legalább tíz százaléka támogatja a javaslatomat, szeptemberben sor kerül a tisztújító kongresszusra" - mondta Komáromi István.

Indoklása szerint a kormányfői és a pártelnöki tisztség különválasztására és a teljes tisztújításra a szocialista párt népszerűtlensége, alacsony társadalmi támogatottsága, valamint a koalícióban kialakult helyzet miatt van szükség. A változtatással az MSZP talán hitelesebbé válhat az emberek szemében - tette hozzá.

Úgy vélte: Gyurcsány Ferenc kiválóan alkalmas pártelnöknek, és "békeidőben" miniszterelnöknek is, de a jelenlegi politikai viszonyok között olyan kormányfő kell, akivel az "ellenzék szóba áll". Ilyen személynek tartja Gráf József agrárminisztert, őt javasolná Gyurcsány Ferenc helyére.

Komáromi István utalt arra, hogy a tisztújítással kapcsolatos gondolatait már tavaly januárban megfogalmazta, de sem a párt városi, sem országos szervezetében nem foglalkoztak vele, a téma az országos választmány április 11-i ülésén sem került szóba. Ezért döntött az aláírásgyűjtés mellett. Azt mondta: az elmúlt napokban több száz MSZP-tag hívta fel telefonon, tudatta e-mailben és sms-ben, hogy támogatják ebben.

Az MSZP pécsi és baranyai szervezete elhatárolódott Komáromi István kezdeményezésétől, amit "a politikus magánvéleményének tekint, és akként is kezel". A párt egyik helyi tisztségviselője azt mondta, hogy Komáromi István az MSZP alapszabályát megszegve "nem értesítette gondolatairól sem a helyi, sem a megyei szervezetet, így azokról a sajtóból értesültek".

Az MSZP pécsi és baranyai elnöke csütörtökön közleményben fejezte ki sajnálatát amiatt, hogy "Komáromi István félrevezette a közvéleményt", mivel az MSZP Gyurcsány Ferenc részvételével megtartott szerdai pécsi rendezvényén a kormányfő részéről nem hangzottak el az alapszervezeti titkárt támogató mondatok. Hangsúlyozták azt is, hogy Gyurcsány Ferenc nem egyeztetett Komáromi Istvánnal, csupán meghallgatta a felszólalását, amelyet nem kívánt minősíteni. Ezért szomorúan veszik tudomásul, hogy "Komáromi István másként beszél a sajtó, mint a pártelnök és a tagság előtt".

Komáromi István erre úgy reagált, hogy valóban felszólalt a zártkörű tanácskozáson, egyeztetés tényleg nem történt, szavai a sajtóban tévesen jelentek meg. Nem beszélt arról sem, hogy a kormányfő minősítette volna szavait.

"Azt mondtam Gyurcsány Ferencnek, hogy szerintem az előrehozott tisztújítással ő is egyetért, mert az korábban az ő kezdeményezése is volt. (...) Ez bátor, határozott kiállásról tanúskodott, de azok, akik ezt leszavazták, gyávák, és azért szavazta le az elnökség, mert szőnyeg alá akarják söpörni a problémákat, és kibekkelni a hátralévő két évet" - szögezte le a pécsi politikus.

Forrás: MTI