Marcus Aurelius ismét Algériában

Hosszú ideig tartó diplomáciai küzdelem nyomán visszaérkezett Algériába Marcus Aurelius római császár márvány mellszobra, amely 1996-ban tűnt el Skikda (Szkikda) város múzeumából.

A mintegy 30 centiméter magas alkotást március 1-jén szállították vissza Washingtonból, de csak a minap mutatták be ünnepélyes ceremónián Algír városának régészeti múzeumában.

"Visszanyertük történelmi kincseink és történelmünk egy darabját, amelyért nehéz diplomáciai és jogi csatát vívtunk" - mondta az ünnepségen Halida Tumi algériai kulturális miniszter.

A szobrot 1996 decemberében több más antik alkotással együtt lopták el az algériai tengerparti város múzeumából, és évekre nyoma veszett. 2004. június 8-án a császári mellszobrot egy párizsi galéria a Christie,s aukciós ház New York-i árverésén kínálta eladásra, de az Interpol segítségével és az amerikai kormány közreműködésével azonosították és végül visszaadták Algériának, amely diplomáciai úton sürgette visszaszolgáltatását.

A császár szobrával egyidőben eltűnt a skikai múzeumból nyolc másik antik műtárgy, köztük több szoborportré is, de ezek mindeddig nem kerültek elő.

Marcus Aurelius, akinek legismertebb ábrázolása, a híres lovasszobor a római Capitolium tér dísze, i.u. 161-től 180-ig uralkodott, birodalmának része volt a Földközi-tenger észak-afrikai partvidéke, így a mai Algéria területének egy része is.

Forrás: MTI