Amikor az ember hivatásszerűen foglalkozik a napi politikával és általában a közélettel, valóságos felüdülésnek éli meg, ha leszakadhat az internetről, az MTI-ről, a napilapokról, a rádió és a tévé hírműsorairól. Az aznap reggeli napilapot ugyan még automatikusan kivettem a postaládából, és az autóban ülve bele is lapoztam, de a hírek már nem jutottak el a tudatomig. Sokkal inkább izgatott az északra tartva egyre vadregényesebb táj, párom és barátaink hétköznapi történetei, a kávé minősége Donovalyban.

Pedig zúzós időszakot hagytam hátra a Magyar Köztársaságban. Indult a népszavazási tragikomédia eredményének utóhatásaival, Horn Gábor kedélyeskedő, ám otromba megjegyzésével (ami mellesleg remek kiszólás lett volna, ha saját pártjára is vonatkoztatja, mondjuk így: „…húzzunk el a picsába”), Gyurcsány övéinek tett gesztusával, melynek során egyeztetés nélkül lependerítette Horváth Ágnest az egészségügyi tárca éléről, mire a szabaddemokraták megsértődtek, és gyorsan kiléptek a koalícióból.

Az SZDSZ amúgy is megér egy külön kitérőt, mivel a liberális párt soha nem küzdötte még le magát annyira, mint most, bár a közvélemény-kutatások alapján nem először csúsztak a parlamenti küszöb alá, azonban ezúttal jóformán az egész párt legitimitása kérdőjeleződött meg. Olyan álküldöttek nevében zajlott a legutóbbi tisztújításuk, akik nemhogy nem voltak jogosultak a voksolásra, de közülük többen évek óta tagjai sem voltak a pártnak. Közben Mali Zoltán SZDSZ-be be-, ki- majd újra belépett drávapiski polgármester fáradhatatlanul tagtoboroz Baranyában, cigányfalvak komplett lakossága rendelkezik már SZDSZ-es tagkönyvvel.

Besztercebányán már cseppet sem aggasztott, hogy a kisebbségi kormányzásra készülő szocialisták jó időre megakasztottak mindenfajta reformfolyamatot, miközben bársonyos folytatásról hadoválnak, hogy a hiperaktivitásából sokat visszavevő miniszterelnök bejelenti, hogy majd ha ő lát egy megfelelő utódot az ország vezetésére, akkor esetleg hajlandó visszalépni a kormányrúdtól, hogy Kuncze Gábor az egészségügyi reformtárgyalásokon készített privát jegyzetei kiteregetésével zsarolja az MSZP-t, hogy a…

Donovalyban jót nevetünk azon, hogy az éttermekkel körülvett parkoló bódéjában esetleg maga Jan Slota követeli tőlünk a parkolási díjat, majd látva, hogy egy idősebb asszonyság a pénzbeszedő, azon viccelődünk, hogy akkor ez biztosan Slotáné, hiszen korban és küllemben abszolút passzol a nacionalista pártvezérhez. Ugyanitt csodáltuk meg a külföldön először látott OTP-automatát, amit aztán négy nappal később ki is próbálunk a hirtelen támadt szervizköltségek fedezése miatt. Valójában a Zlaty Bazant sör és a meglepően finom feketekávé köti le a figyelmünket, amik százszor fontosabb dolgok, mint holmi politikusi megnyilatkozások.

Az indulás előtti napok krónikái közé tartozott még a Bayer antiszemita írása nyomán keletkezett aláírásgyűjtő akció és a számos válaszreakció, melyek visszafogottabb változatai is minimum mocsoknak titulálták a jobboldal emblematikus tollforgatóját, aki valóban sokkal veszélyesebb a magyar társadalom békéjére, mint mondjuk a „magyarellenes” jegyiroda elleni demonstrációt vezénylő paprikajancsi, aki maga is meglepődött az antifasiszta ellentüntetők számbeli fölényén. Mintha a zsebnácik kommunikációs hálózata sem a legolajozottabban működne. Nekem már évek óta küldözgeti a kuruc.info a különféle demonstrációkra szóló üzeneteket, ezért már meg sem lepődtem, amikor a boldogult szlovák-lengyel határt átlépve utolért az újabb kedves invitálás: ugyan legyek már holnap délután a Hollán Ernő utcában, mutassuk meg, hogy mi vagyunk többen. Kis híján visszafordultam…

Két nappal később, az auschwitzi kiránduláson nagy létszámú csoportokban öntudatosan masírozó, izraeli zászlókkal fellobogózott, de legalábbis kék-fehér kitűzőt viselő zsidó fiatalok látványa egy pillanatra eszembe jutatta a holokauszttagadó hazai csőcseléket, de úgy, hogy teljesen súlytalannak tetszett valamennyi megnyilvánulásuk, egyáltalán a létezésük, akikre tényleg csak annyira érdemes időt fecsérelni, hogy olykor kiszellőztessük utánuk mondjuk a Hősök terét.

Elszomorítóbb volt viszont a még ugyanaznap körbesétált krakkói zsidónegyed, amely építészetében és felteszem, hangulatában is sokat megőrzött a múlt század közepéig létezett miliőjéből. Az épen maradt zsinagógák, girbegurba utcácskák, az egymást érő kávézók, teázók, kisvendéglők és kocsmák héber feliratokat is őrző cégtáblái között bolyongva elementáris erővel hasított belém a felismerés: Te jó ég! Itt nincsenek zsidók! (Bezzeg Budapesten, ahol számottevő populációjuk él, történetesen épp mostanság zajlik a történelmi zsidónegyed felszámolása.) Feltételezem, Krakkóban is maradtak volna zsidók, csak hát a második világháború előtt és alatt jóformán az utolsó szálig kiirtották őket a nácik és kollaboráns segítőik.

Lengyelországban szinte egyáltalán nem találkoztunk a helyi politika megnyilvánulásaival, bár péntek reggel kíváncsiságból a kifli-tej-vaj-felvágott kombináció mellé vásároltunk egy friss Gazeta Polskát is, melyet átlapozva azt tapasztaltuk, mintha manapság odakint sokkal nagyobb teret kap a világpolitika a napi sajtóban, mint nálunk. Donald Tusk kormányfőt egyetlen fotón szerepeltették, míg hatalmas terjedelemben foglalkoztak például a tibeti helyzettel vagy az előző heti NATO-konferenciával. Még az osztrák-svájci EB-re kijutott lengyel válogatott sem kapott akkora terjedelmet az újságban, mint kapnának aranylábú fiaink a honiakban.

Napi hírekkel legközelebb a visszaút magyar oldalán találkoztunk. A kereskedelmi rádió vezető híréből értesülhettünk arról, hogy Gyurcsány Ferenc nem kívánkozik vissza az üzleti életbe, sorsát immár végérvényesen hozzákötötte a baloldali politikához, melyet akár ellenzéki szerepben is szívesen szolgálna a jövőben. Igazán megható ez az elszánás, már épp azon voltunk, hogy egy-egy könnycseppet elmorzsoljunk a szemünk sarkában, mikor egyikünk hirtelen ötlettől vezérelve betett egy remek jazzalbumot, ami ugyan nem pótolta a Florianska elején lapuló U Muniak nevű klubban szombat este hallott élőzenét, de figyelmünket szerencsésen visszakalauzolta oda, ahol négy napig maximális örömforrást nyújtott a vodka, a sör, a muzsika, a román kori, gótikus, reneszánsz, barokk építészet csodái, a teraszok, kocsmák, piacok, a céklaleves, a pirog és a bigosz, a perec és a juhsajt és a…