Felmérik a kulturális igényeket

Széles körű közvélemény-kutatást végeznek Hódmezővásárhelyen, hogy kiderüljön, a város lakóinak milyen kulturális elvárásai, szükségletei vannak- tájékoztatta Medgyesi Konstantin, a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ sajtóreferense pénteken az

Elmondta: a városrehabilitáció során hamarosan megújul a Petőfi Sándor Művelődési Központ(PMK) épülete, emellett feladatként tűzték ki az intézmény közvetlen környezetének átalakítását és korszerűsítését. Ehhez a munkához kapcsolódik a közvélemény-kutatás. A kérdőívek feldolgozása után a döntéshozók tisztábban láthatják, hogy milyen szempontok szerint érdemes megváltoztatni a helyi kulturális szolgáltatások világát.

A lakossági vélemények feltérképezését 20 ezer kérdőív segíti, a dokumentumot minden hódmezővásárhelyi lakásba eljutatták. A Petőfi Sándor Művelődési Központ munkatársai pedig abban bíznak, hogy sokan válaszolnak majd a tizenhat kérdésre.

A város tizenhárom pontján helyeztek el gyűjtőládákat, melybe a vásárhelyiek bedobhatják a kérdőíveket. Így például van láda a PMK-ban, de az okmányirodában, a könyvtárban, a kórházban és a rendelőintézetben is.

A kérdések összeállítói többek között választ várnak arra, hogy a vásárhelyiek mennyi időt fordítanak szabadidős tevékenységekre, milyen művészeti ágak érdeklik őket leginkább, honnan szereznek információkat a város közösségi-kulturális eseményeiről, hány alkalommal jártak a legutóbbi esztendőben a művelődési házban, vagy hogy milyen eseményeket látogatnának szívesen. Az emellett szereplő demográfiai jelegű kérdéseken túl rákérdeznek arra is, hogy milyen hagyományok ápolását tartják fontosnak a térségében, és felnőttként mit szeretnének még tanulni.
A válaszokat április 15-ig kell eljuttatniuk a vásárhelyieknek a kijelölt helyekre.
Forrás: MTI