Tovább tárgyal a BKV a szakszervezetek képviselőivel

Ma reggel folytatódik a érdekképviseletek és a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV Zrt.) közötti tárgyalás a szakszervezeti követelésekről. Nemes Gábor az előző nap úgy tájékoztatta a nemzeti hírügynökséget, hogy bár konkrét ígéretet nem kaptak, de elképz

A szakszervezetek az első, hétfői egyeztetésen kérték, hogy vonják be a tárgyalásokba a főváros, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium és a Pénzügyminisztérium képviselőit is, mert, ahogy Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) elnökhelyettese elmondta: "a BKV Zrt. stratégiai vállalat, vagyis, ha rosszul megy, az az egész gazdaságra kihat."
Ma elmarad az április 7-én üzemkezdettől 13.00 óráig tartó esetleges BKV-sztrájk idején nyújtandó elégséges szolgáltatásról szóló munkáltatói és szakszervezeti tárgyalás.

A felek legközelebb csütörtökön ülnek össze, mert - amint Bartha Pál, a Fürst Autóbusz szakszervezet vezetője az MTI-nek elmondta - a BKV túl kevés forgalmi adatot juttatott el a szakszervezeteknek, így azok nem tudták kialakítani ez irányú javaslatukat.

A közlekedési cég ma adja át a bővebb adatokat, így az érdekképviseletek csütörtökön tehetnek konkrét javaslatot az elégséges szolgáltatásra.

A BKV Zrt. vezetőségének javaslata szerint az elégséges szolgáltatás mértéke a felszíni közösségi közlekedés esetében csúcsidőszakban 75 százalékos, csúcsidőszakon kívül 66 százalékos, míg a metrókat egyáltalán nem érintené a munkabeszüntetés.

A szakszervezet képviselői egyelőre csak arra tettek ígéretet, hogy "nulla százaléknál" magasabb lesz az elégséges szolgáltatás mértéke.

A másfél tucatnyi közlekedési szakszervezet a tervek szerint jövő hét hétfőn lépne sztrájkba, mert attól tartanak, hogy a paraméterkönyv-tervezetben rögzített járatcsökkentés leépítéseket okoz a vállalatnál. Azzal sem értenek egyet, hogy a járatcsökkentéseknek pusztán gazdasági indokai vannak, miközben szerintük a remélt megtakarítás egyáltalán nem oldaná meg a BKV Zrt. anyagi gondjait.
Forrás: MTI