Molnár Gyula már bánja, hogy "f...kalapnak" nevezte Lakos Imrét

Molnár Gyula (MSZP), Újbuda polgármestere elnézést kért Lakos Imre szabad demokrata alpolgármesterétől azért, mert távollétében, az egyik márciusi képviselő-testületi ülésen "f...kalapnak" nevezte. A kerületi vezető ezt szerdán közleményben tudatta az MTI

A több internetes portálon is a napokban megjelent hanganyag szerint a polgármester trágár stílusban adott hangot nemtetszésének amiatt, hogy alpolgármestere nem érkezett vissza időben az ülésre, ahol az ő előterjesztését tárgyalták volna.

Molnár Gyula a távirati irodával azt közölte, hogy a "kifogásolható" megjegyzést egy négyszemközti beszélgetésben mondta, ám azt az internetes adásközvetítő rendszer véletlenül nyilvánossá tette.

A hangokat azonban "utólag megváltoztatták, szavaimat felerősítették, az eredeti felvételen azok gyakorlatilag nem hallhatóak" - tette hozzá.

Mint közölte, a felvételeken hallható kifejezésért nemcsak Lakos Imrétől, de mindenkitől elnézést kér.

Forrás: MTI