Gyurcsány folytatni akarja

Az MSZP célja, hogy folytassa a kormányzást a koalícióval együtt - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Dávid Ibolya napirend előtti felszólalására reagálva. Az MDF elnöke felszólalásban úgy fogalmazott: a miniszterelnöknek a kialakult helyzetben

A miniszterelnök szerint a reformokat folytatni kell, de az eszközökben kell, és lehet is változtatni.
Gyurcsány Ferenc úgy látja, a kétéves időszak lezárásában legyen elemzés, értékelés, de megengedhető az önkritika, illetve az irónia. Legyen benne politikai intellektuális alap is, hogy merre menjünk tovább - tette hozzá.

Hangsúlyozta: az ország célja az - és ennek érdekében akarnak kormányozni -, hogy egyszerre szolgálják a hosszú távú érdekeket és az emberek hétköznapi biztonságérzetét.

"Hogy mi az egyes pártok célja, azt majd az egyes pártok elmondják" - jelentette ki.

A plenáris ülésről, az SZDSZ korábbi bejelentésének megfelelően, távol maradtak a szabad demokrata miniszterek és államtitkárok.
Forrás: MTI