Öt jel, amelyből tudhatod, hogy veszélyben a párkapcsolatod

Ha komollyá válik egy kapcsolat, az ember hajlamos arra, hogy elkényelmesedjen, természetesnek vegye azt, hogy boldog, és ne tegyen meg semmit azért, hogy a kapcsolat mindig új és izgalmas legyen, épp úgy, mint az elején. Következzenek azok a jelek, amikb

Az első jel

Már egyikőtök sem emlékszik rá, hogy mikor lepte meg bármivel a másikat. Pedig ezek az apró meglepetések bármikor örömet tudnak szerezni párodnak, így nem csak a születés- vagy névnapján adhatsz neki kisebb ajándékokat. Nem a pénz a lényeg, hanem az, hogy érezze, habár régóta együtt vagytok, még mindig ugyanolyan fontos neked, mint az elején.

A második jel

Nem beszéled meg pároddal, ha kettőtök nevében fogadsz el meghívást valamilyen eseményre. Ez azt bizonyítja, hogy már kevésbé érdekel a véleménye; biztosra veszed, hogy ha te el akarsz menni valahova, ő is örömmel veled tart majd. Persze, lehet, hogy valóban így van, de az ő véleményének megkérdezésével biztosíthatod arról, hogy mennyire fontos számodra, hogy ő is jól érezze magát például egy partin vagy házibulin.

A harmadik jel

A szex már nem olyan, mint régen: úgy csinálod, mintha automata pilótára kapcsoltál volna. A jó szex a boldog párkapcsolat egyik alapköve, így nagyon fontos, hogy fenntartsd a tüzed. Számos praktika áll a rendelkezésedre ahhoz, hogy felfrissítsd a szexuális kapcsolatodat, és csupán a mindennapi rutin része legyen.

A negyedik jel

Más emberek társasága kell ahhoz, hogy igazán jól érezd magad. Azzal semmi probléma nincs, ha a kedveseden kívül a barátaiddal is találkozgatsz; de ha kettesben már nem érzitek jól magatokat, az elég rossz jel a kapcsolat jövőjére nézve, mert úgy tűnhet, hogy meguntátok a másikat.

Az ötödik jel

Nem bánod, hogy kevesebbet szeretkeztek, mert úgy gondolod, úgyis az érzelmeké a főszerep. Mint a harmadik pontban is leírtuk, a jó szex a boldog párkapcsolat alapköve, így ne áltasd magad azzal, hogy nem érdekel, ha már kevesebb van belőle. A legfontosabb ez esetben is az, hogy próbáld újra izgalmassá tenni kapcsolatotokat.
Forrás: cosmopolitan.com