A szülők miatt agresszívek a gyerekek

A szülők érdektelenségével magyarázzák a bukaresti oktatási minisztérium illetékesei azt, hogy a romániai iskolákban elszaporodtak az erőszakos cselekedetek.

Felmérések szerint a romániai közoktatásban résztvevő gyerekek több mint 75 százaléka állítja, hogy iskolájában mindennapos az agresszivitás.

Svetlana Preoteasa, a román oktatási minisztérium közoktatásért felelős szakállamtitkára szerint a jelenség visszaszorítása érdekében a szülők egy részének otthon sokkal többet kellene törődnie gyermeke nevelésével.

Romániában az erőszakos viselkedés leginkább azokra a tanulókra jellemző, akiknek a szülei külföldön vállaltak munkát. Az államtitkár helyteleníti, hogy ezek a szülők a rokonság vagy éppen a szomszédok gondjára bízták gyermekeiket.

Az államtitkár konkrét példaként említette azt a botosani-i tanulót, aki megverte tanárát. Szerinte a jó tanulmányi eredményeket felmutató diák esetében nagy szerepet játszott, hogy külföldön dolgozik az édesanyja. A gyerek ráadásul röviddel a sajnálatos tett elkövetése előtt tudta meg, hogy húsvétkor sem fogja látni anyját.

Svetlana Preoteasa szerint téved, aki azt hiszi, hogy az anyagiak előteremtésével már teljesítette is szülői kötelességét. Kifogásolta, hogy sokan a gyerekek agresszivitásáért kizárólag az iskolát hibáztatják, miközben az otthoni nevelés is fontos szerepet játszana a gyermek fejlődésében.
A román szaktárca a pszichológusok számának növelésével szeretné csökkenteni az iskolai erőszakot. Jelenleg Romániában minden 400 tanulóra jut egy pszichológus.

Forrás: MTI