A híd átível a szigeten

Szigetmonostor önkormányzata levélben fordult a közlekedési tárcához, hogy a Szentendre és a község közötti kishíd megépítését sürgesse - közölte a falu alpolgármestere kedden az MTI-vel.

Nádas Zsolt az előzményekről elmondta, hogy a Szentendrei-szigeten átívelő, augusztusra elkészülő MO-ás hídnak környezetvédelmi megfontolásból nem épül lehajtója a szigetre, holott ez a törvény szerint megilletné az itt élő több ezer embert.

Kompenzációként a tárca egy kishidat ígért az itt élőknek a Dunán a falu és a budai oldal között, amit elvileg egy időben kellene átadni az MO-ás híddal. Csakhogy az előkészítő munkálatok vontatottan haladnak, egyelőre a parti nyomvonal kijelölését végzik a szakemberek. Márpedig a tárca nem bújhat ki az építés kötelezettsége alól - hangoztatta az alpolgármester.

A helyi önkormányzat garanciákat szeretne kapni a minisztériumtól arra vonatkozóan, hogy a helyiek közlekedését megkönnyítő kishíd legkésőbb 2012-ig megépül. Az addig hátralévő évekre pedig kiegészítő pénzforrásra számít a két part között működő komp költségei egy részének átvállalására - mondta Nádas Zsolt.

A falu lakói ugyanis a sziget alatti, Budapestet ellátó ivóvízbázis megóvása miatt jelenleg is többszörös hátrányt szenvednek. Itt nem létesülhet például ipar, így pedig nincs helyben elég munkalehetőség, az embereknek 30-40 kilométeres kerülővel, vagy drága komppal kell naponta a szigeten kívüli munkahelyre utazni. Ez esetenként havi 40 ezer forint kiadást jelent - mutatott rá az alpolgármester.

Nádas Zsolt arról is szólt, hogy a helyi civil szervezet, a Horányért Egyesület felhívást készít elő a leendő kishíd névadására. Pályázat útján lehet majd a javaslatokat benyújtani és a nyertes pénzjutalmat kap - közölte.
Forrás: MTI