56 millió forint a kortárs könnyűzenének

Három pályázat útján összesen 56 millió forintot oszt ki tavasszal a PANKKK-program a kortárs könnyűzenei kultúra segítésére, ezen belül a magyar zenekarok lemezkiadásának támogatására és tehetséggondozásra - tájékoztatta a programiroda csütörtökön az MTI

A Program a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért (PANKKK) komoly lehetőséget kínál a kevésbé populáris műfajokban működő könnyűzenei előadóknak lemezkiadásra - írta Berta András program-koordinátor.

Pályázhatnak egyrészt az eddig kiadott nagylemezzel nem rendelkező hazai zenekarok első lemezeik részfinanszírozására. A 16 milliós keretösszegből 300-500 ezer forint igényelhető lemezenként. A pályázatok beküldési határideje április 4.

A kiadott nagylemezzel rendelkező, profi hazai zenekarok is adhatnak be pályázatot április 11-ig soron következő lemezeik részfinanszírozására. E pályázat keretösszege 28 millió forint, melyből lemezenként 400-600 ezer forint igényelhető.

Az április 18-ig beadható, harmadik pályázat révén a PANKKK könnyűzenei versenyeket támogat, amelyeken a benevező zenekarok élő fellépései alapján, szakmai zsűri bevonásával alakul ki a végeredmény. Kiemelt cél az utógondozás elősegítése, tehát a pályázatoknál előnyt jelent, ha a nyertes zenekarok a tárgynyeremények mellett új szakmai kapcsolatokkal, komolyabb fellépési lehetőségekkel és a további fejlődés egyéb lehetőségeivel gazdagodnak. A pályázat keretösszege 12 millió forint.

A Program a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért alapvető küldetése, hogy az igényesebb műfajok számára is élet- és versenyképes környezetet teremtsen az amatőr szinttől egészen a professzionális produkciókig. A program a könnyűzene átfogó és nyitott értelmezésén alapul: egyaránt megfér benne a dzsessz, a népzene, a világzene, a pop, a rock és egyéb modern műfajok - olvasható a közleményben.
Forrás: MTI