Federer nem szereti, ha hátbavágják

A sporthírességek ugyanolyan bánásmódban részesülnek majd az olimpiai faluban a pekingi nyári játékok idején, mint kevésbé ismert társaik. Ezt Jü Tö-pin (Yu Debin), a létesítmény igazgatóhelyettese jelentette ki Federerre reagálva.

A bázeli klasszis korábban azt mondta: 2008-as céljai között az ötkarikás aranyérem megszerzése is szerepel, utóbb viszont úgy fogalmazott, az olimpiai faluban kevés nyugalma lenne.

"Minden egyes alkalommal, amikor az ember az étterembe megy, jó néhányan hátba veregetnek, amivel nincs is semmi baj, csak legalább egyszer egy héten ne lenne így" - indokolta hezitálását Federer.

A döntéshozatalban segítheti egyik kiváló elődje, Boris Becker véleménye, egyben buzdítása. A korábbi német klasszis a témával kapcsolatban azt emelte ki, hogy éppen az olimpiai faluban tapasztalható légkör miatt sikerült neki Michael Stichhel párosban ötkarikás aranyérmet nyernie 1992-ben, Barcelonában.

Federernek egyébként már vannak tapasztalatai, 2004-ben ugyanis ott volt az athéni játékokon, igaz, nem járt szerencsével, a második fordulóban búcsúzott, a 16 közé jutásért rendezett összecsapáson a cseh Tomas Berdych búcsúztatta.

"A faluban minden sportoló egyenlő, nincs kivételezés" - szögezte le Jü Tö-pin.
Néhány napja Ricardo Teixera, a Brazil Labdarúgó Szövetség elnöke bejelentette, az olimpiai futballcsapat - akár az év játékosának választott, aranylabdás Kakával együtt is - a sportolói faluban fog lakni.

A létesítményben az olimpia idején mintegy 16 ezer versenyzőt, edzőt sportvezetőt, hivatalos kísérőt szállásolnak majd el.
Forrás: MTI