Pajzán mese ötödikeseknek

Pajzán gondolatokat sugalló tételt kaptak ötödikes diákok a román nyelv és irodalom tantárgyversenyen, ahol mesét kellett kitalálniuk. A Bákó megyei tanulók fogalmazókészségének és alkotóképességének megállapítására tökéletesen alkalmas lett volna az ötle

Ezzel teljesen váratlan területre irányították a tízéves gyerekek gondolait.

"Egyszer volt, hol nem volt, élt egy híres király és királyné. Mindketten fiatalok voltak és szépek, és mivel gyereket akartak, többször is mindent megtettek a siker érdekében" - olvashatták a meglepett ötödikesek, akiknek innen kellett folytatniuk a történetet.

A tantárgyversenyen részt vevő egyik diákot, Mihait meglepte a bevezető, csak alig néhány mondatot mert írni. Bevallotta: fantáziája nagyon messzire szárnyalt. A verseny másik résztvevője, Laurentiu a sajtónak elmondta: a mesében varázslóként tüntette fel magát, aki impotenciagyógyításra alkalmas tablettával sietett a király segítségére.

A tantárgyverseny szervezésével megbízott tanár semmi rendkívülit nem lát a tételben. Az oktatási rendszert hibáztatja, amiért a gyerekek már tízévesen "butaságokra" gondolnak. A pedagógus szerint túl korán vezetik be a szexuális nevelésről szóló tantárgyakat az iskolai tanrendbe.

Forrás: MTI