Gyerekkorú rablók buktak le

Ismét gyerekkorú rablók buktak le a főváros XII. kerületében - értesült a HavariaPress. A két 14 év alatti gyerek a rendőrség gyanúja szerint egy 15 és egy 16 éves fiatalkorú társukkal együtt rabolt ki egy kiskorú lányt a XII. kerületi Bürök utcában.

A sértettet még január 18-án késő éjjel állították meg, közrefogták és követelték, hogy adja át mobiltelefonját, mert ellenkező esetben megverik. A rémült lány odaadta a telefont, ezt követően a 13 éves és a 10 éves fiúk elvették a lány pénzét is, majd elmenekültek.

A nyomozók e hét végére azonosították az elkövetőket, akik a kihallgatásukkor elismerték a bűncselekmény elkövetését. A két idősebb gyereket a Pesti Központi Kerületi Bíróság szombaton előzetes letartóztatásba helyezte, ellenük csoportos rablás miatt folyik tovább az eljárás. Két társuk a koruk miatt nem büntethető, ellenük ezért nem indul büntetőeljárás. Az elmúlt hónapokban egyébként ez az ötödik olyan eset, melyben rablásokra specializálódott fiatalok fosztogatták kortársaikat a XII. kerület területén, de a kerületi rendőrség mostanra minden ilyen ügyet sikeresen felderített és eljárást indított az elkövetők ellen.

Forrás: HavariaPress