Faludy Fanny: Biszexuális vagyok!

Faludy György előtt egy lánnyal élt együtt Fanny - számolt be a Napi Ász. A fiatal költőnő a lapnak elárulta: Karolán kívül több olyan nő is volt az életében, akikkel kapcsolatba került. Fanny a Napi Ásznak elmondta: 2001-ben ismerkedett meg Karolával, és

Fanny a Napi Ásznak elmondta: 2001-ben ismerkedett meg Karolával, szerelem szövődött kettejük között, amit fel is vállaltak. "Igazi hippi vagyok, és az szeretnék maradni életem végéig." A költőnő hozzátette: sok ember nem vállalja fel a másságát, ami szerinte azt jelenti, hogy nem is élnek.

"Gyurka igazán élt, amit fel is vállalt. Én is élek és én is bátran felvállalom a szexualitásom nyitottságát."

Karolával folytatott kapcsolatásól Fanny elárulta: ő 26 éves volt, Karola még középiskolás. Egy évig voltak együtt, mivel utána első látásra beleszeretett Faludy Györgybe. Ezt követően a lány azt szerette volna, ha hármasban élnek együtt, de "Gyurka" ebbe nem ment bele. "Én miatta otthagytam akkori barátnőmet, Gyurka, aki szintén biszexuális volt, miattam hagyta ott a barátját."

Forrás: hirado.hu/Napi Ász