Tűzkerék xT Radics Béla nyomában

Negyedszázada halt meg a legendás gitáros, Radics Béla, az egykori Tűzkerék zenekar vezetője. Az iránta érzett tiszteletből, illetve a zenész korszakos gitárjátékának emléket állítandó indult a hetvenes évek elején a Tűzkerék xT együttes, amelynek basszus

Mennyire él ma az emberekben Radics Béla emléke?

Szerintem száz százalékosan, hiszen nem úgy emlékezünk rá, mint egy ikonra vagy műemlékre, mivel rendkívül nagy hatást gyakorolt a magyar gitárosokra. Ha teszem azt, megkérdezném a Tátrai Tibuszt, milyen hatással volt rá a Béla játéka, biztos hogy döntő jelentőségűnek nevezné. Tátrai játéka aztán további gitárosokra hatott, és így tovább. Ugyanez elmondható Póka Egonról is, aki a basszusgitár mellett gitározik is.
Nagy szerepe volt Radicsnak abban is, hogy Magyarországon a Hendrix-kultusz olyan, amilyen, mivel saját számai mellett Hendrix-interpretációi is kimagaslóak voltak.

Póka Egon ma zeneiskolát vezet. Radics Bélának ez nem adatott meg. Hogy úgy mondjam, ő a két végén égette a gyertyát.

Egon egy önmagával szemben is szigorú ember, nem az a bohém típus. A Béla viszont az a fajta muzsikus volt, aki ugyanúgy élt, ahogy zenélt. Nagyon free életforma volt az övé, és azért a hatvanas, hetvenes években ez tök mást jelentett, mint ma. Abban a létező szocializmusnak nevezett társadalomban testileg-lelkileg megmaradni szabadnak, egészen komoly teljesítményt jelentett. Béla improvizálta az életét és a zenéjét is. Mikor a Béla kibontakozik, mint előadóművész, akkor már nincs mögötte stabil zenekar, külön jelenséggé vált, belement egy nagy kísérletbe, amibe aztán bele is halt.



Azért a Béla által megélt szabadság viszonylagos is, hiszen azzal párhuzamosan rabja volt az alkoholnak. Ez milyen hatással volt a művészetére?

Egy akkori mondás szerint a szocialista értelmiségi előtt két út áll, az egyik járhatatlan, a másik az alkoholizmus. Ez érvényes volt a művészekre is. Kitekintve láthatjuk, hogy a hippikultúrában legális szerként indult az LSD, részeként annak a forradalmi, kísérletező életforma változásnak, amelyet képviseltek. A tudatmódosító anyagokat is igyekeztek az új művészi próbálkozások szolgálatába állítani. Természetesen ez visszaütött.
Itthon a nyugaton használt szerek nem jelenhettek meg, maradt az alkohol. Béla egy kései nyilatkozatában így beszélt erről.

Popper Péter írta a Színes pokol című könyvében a színészekről, hogy vannak közöttük mesteremberek és akadnak varázslók is. Gondolom, Radics Béla a zenészek között az utóbbiakhoz sorolható.

Az orosz filozófus, Bergyajev szerint kétféle művész létezik, a mester és a zseni. A mester megtanulja a mesterség fogásait, míg a zseni, abban hasonlít istenre, hogy képes teremteni, újat alkotni. Persze, mesterek nélkül nem működne az élet. Béla abban hozta a zsenialitást, hogy úgy gitározott, ahogy előtte senki. Hendrix volt az iskola, de Béla létrehozta a csak rá jellemző, radicsos stílust.

Mióta ápoljátok Radics emlékét?

A nyolcvanas évek közepén a Stáció együttes, mostani zenekarunk elődje már játssza a teljes Radics-életművet a Bem-rakparton. Két évad után aztán kirúgtak onnan, valahogy az átkosban nem szerették a hatóságok azt, amit csináltunk, vagyis Béla saját számainak a gyűjtését és játszását. Magunk is meglepődtünk, mekkora anyag maradt Radics után, a szövegkezdeményeket is beszámítva. Házaltunk mindenfelé a repertoárral, még a hanglemezgyártó vállalatnál is, de úgy kirúgtak mindenhonnan, mint a szart. Az akkori illetékeseknek nem kellett se a Hendrix-vonulatunk, se Radics számai, se a saját szerzeményeink. Nem szerették? Féltek? Nem tudom. Ez általában jellemző volt a Kádár-korszakban a rockos-bluesos életvitel hivatalos fogadtatására. Aztán a rendszerváltás pillanatában már bent ültünk a Magyar Rádió stúdiójában, és vettük föl a lemezt. A Megátkozott ember című album még bakelitre készült. Ez így volt méltó Béla emlékéhez. Azt mondtuk: a Béla élő nagylemeze. Most dolgozunk a 12. lemezen.

Milyen korosztály kíváncsi a zenétekre?

Legutóbbi, január elsejei koncertünkön voltak egészen tinédzser korúak is. A Paksi Blues Fesztivál közönségével szinte név szerint ismerjük egymást, ők zömmel mai negyvenesek, ötvenesek. Esztergomban sok volt tanítványom jár a koncertjeinkre. Szeretnek bennünket.

Nehéz volt vidékről észrevétetni magatokat?

Ez a nyolcvanas évekre volt jellemző, akkoriban tízszer nehezebb helyzetben volt egy vidéki zenekar, mint egy fővárosi. Aztán a rockzenei műfaj kialakított bizonyos súlypontokat vidéki nagyvárosokban is, gondolj az Eddára, a Panta Rheire, a Colorra, a Lordra, de az újabbak közül megemlítendő a Tankcsapda vagy a Kispál és a borz, akik Debrecenből illetve Pécsről törtek be az élvonalba. A Tankcsapdának például az a filozófiája, hogy érezze megtiszteltetésnek Budapest, ha idejönnek lenyomni egy pecsás bulit. Ettől függetlenül még sok szempontból Pest-központú a történet. Én is ide járok föl hangszerekért, mert itt kapok jó minőséget elfogadható áron. Ez egy vízfejű ország.

Külföldi fellépések?

Mint esztergomi bandának, könnyebb a helyzetünk, hiszen gyakran átjárunk Párkányba meg máshová is a Felvidéken. Azért az szívet melengető érzés, amikor 50 kilométerre a határtól, egy másik országban tömegek éneklik velünk magyarul a dalszövegeket.

Kik alkotják a mai zenekart?

2000 óta Tűzkerék xT a nevünk, akkor kristályosítottuk ki a mostani trió felállást. Anda Bálint szólógitározik és énekel, Geletey György dobol, én pedig basszusgitározom.

Információk az együttesről: www.tuzkerekxt.hu