A rágó fogyaszt

A cukormentes rágógumik kevésbé hizlalnak, mint cukortartalmú társaik, sőt, még fogyasztanak is, ez azonban komoly veszélyekkel is járhat - figyelmeztet a British Medical Journal folyóirat legfrissebb számában megjelent közlemény. Egyre több élelmiszer

A szorbitol azonban lassan szívódik fel a vékonybélből és emiatt hasmenést okozhat. A most megjelent cikk német szerzői két olyan esetről is beszámolnak, melyekben a cukormentes rágógumik túlzott fogyasztása hasmenést és emiatt túlzott fogyást okozott.

Mindkét beteg krónikus hasmenés, hasi fájdalom és nagymértékű fogyás miatt jelentkezett orvosánál. Bár mindkét esetben igen körültekintő kivizsgálást végeztek, a probléma hátterére mégis a táplálkozási szokások alapos feltárása világított csak rá: mindkét beteg rengeteg cukormentes rágógumit és édesítőszert fogyasztott.

Egy 21 éves nő rágógumifogyasztással naponta 18-20 g szorbitolt juttatott a szervezetébe (egy rágóban kb. 1,25 g található); egy 46 éves férfi pedig naponta 20 cukormentes rágó és 200 g édesítőszer, vagyis összesen napi 30 g szorbitol fogyasztásáról számolt be. Mindkét beteg esetében a szorbitol azonnali megvonása a panaszok megszűnéséhez és a testsúly, valamint a bélműködés rendeződéséhez vezetett.

Az összetevők fogyasztásából származtatható lehetséges mellékhatásokat általában apró betűvel tüntetik fel a terméken, ezért lehet, hogy sok fogyasztó valójában nincs tisztában a fogyasztott szorbitol hasmenést fokozó tulajdonságával.

Forrás: vital.hu