Új intézkedésekkel a dopping ellen

A december közepén közzétett lesújtó doppingjelentés hatására hétfőn új intézkedéseket vezettek be az észak-amerikai profi baseball-liga (MLB) vezetői.

Az MLB elöljárói azt remélik, hogy a mostani változások segítik kiszűrni, illetve visszaszorítani a tiltott szerek használatát a ligában.

Az új rendszer részeként hétfőtől nem kell az ellenőröknek előre jelezniük érkezésüket a csapatoknak és játékosoknak, illetve a szakemberek állandó belépőt kapnak, aminek felmutatása után minden klub székházába szabad bejárásuk lesz. Szintén újítás a váratlan, illetve meccsen kívüli vizsgálatok bevezetése, valamint az, hogy az együtteseknek naplót kell vezetniük a hozzájuk érkező csomagokról.

Bud Selignek, az MLB első emberének ígérete szerint ezek csak az első lépések voltak, további intézkedésekre lehet számítani.

A változtatásokat George Mitchell, korábbi amerikai szenátor december 13-án közzétett tanulmánya váltotta ki, mely szerint az MLB-ben a játékosok széleskörűen több mint tíz éve használnak tiltott szereket, korábban szteroidokat, majd növekedési hormonokat. A 311 oldalas dolgozatban, amelynek elkészítéséhez Mitchell mind a 30 csapatnál gyűjtött információkat, több tucat sportolót is megneveztek, köztük olyan sztárokat, mint Roger Clemens - aki pályafutása során eddig hétszer volt a bajnokság legjobb dobója -, vagy Barry Bonds, Andy Pettitt és Jason Giambi.

Forrás: MTI