Vilmos herceg titokban együtt is él már szerelmével

Titokban már együtt is él Vilmos herceg, a brit trón várományosa és barátnője, Kate Middleton, jóllehet nemrég még szakításuk hírétől volt hangos a londoni sajtó. A 25 éves Vilmos - Károly walesi herceg és a néhai Diana hercegnő elsőszülött fia - még az e

Az alattvalók már az eljegyzés hírét várták, amikor egy tavaszi napon arra a sokkoló hírre ébredt az ország, hogy a pár útjai különváltak.

Vilmos állítólag azért vetett véget a négy évig tartó románcnak, mert Kate már a házasságot szorgalmazta, ám a trónörökös még nem érezte úgy, hogy ennek eljött az ideje.

A mosolyszünet azonban alig néhány hétig tartott, és a bulvársajtó máris arról számolhatott be, hogy Vilmos mindent megtesz kedvese visszacsábítására.

A szerdai The Sun híre szerint ez olyan sikerrel járt, hogy Kate gyakorlatilag már be is költözött a Clarence House-ba, Vilmos és Károly közös londoni rezidenciájára, és oda is adta London előkelő Chelsea kerületében lévő lakását húgának, Pippának.

A legnagyobb brit tömeglap udvari forrásai szerint az összeköltözés ugyan még "nem hivatalos", Kate azonban "egyre inkább otthon van" a herceg lakosztályában, és a Clarence House személyzetének utasításba adták, hogy korlátozás nélkül engedjék be a palotába a trónörökösi kedvest.

A The Sun szerint a hír nyilvánvalóan tápot ad azoknak a találgatásoknak, hogy az eljegyzés hírére sem kell már sokáig várni.

A kapcsolat szorosságát jelzi, hogy Vilmos és Kate előző nap közös fácánvadászaton vett részt II. Erzsébet királynő - Vilmos nagymamája - windsori kastélyának parkjában, és eközben a fotókkal gazdagon illusztrált szerdai beszámoló tanúsága szerint a herceg csókokkal és ölelésekkel adott kifejezést Kate iránti érzelmeinek.

A lap úgy tudja, hogy Kate Middleton már októberben feladta állását - korábban egy londoni divatcégnél volt beszerző -, és azóta ideje zömét Vilmossal tölti a Clarence House-ban, amikor a herceget éppen nem szólítják el hadseregbeli kötelezettségei.

Vilmos nemrég végezte el az első számú brit katonai akadémia, a Sandhurst tisztképzőjét, és jelenleg hadnagyi rangban a brit hadsereg harckocsiparancsnoka.

Forrás: MTI