Federer és Henin a világbajnok

Idén is a svájci Roger Federer és a belga Justine Henin lett a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) világbajnoka. A világranglista-éllovas Federer a díj történetében a második, aki sorozatban négyszer nyerni tudott, ezt megelőzően ez csak a nagy előd amerika

"Minden év új kihívásokat tartogat a számomra, ezért büszke vagyok arra, hogy eddig mindig sikerült egy lapáttal rátennem, ha szükség volt rá" - mondta a svájci klasszis, aki idei három Grand Slam-győzelme mellett a Roland Garroson is döntős volt.

A nők között diadalmaskodó Henin szintén megismételte tavalyi sikerét, pályafutása során pedig harmadszor lett ITF-világbajnok.

A világelső belga játékos az idénynyitó Australian Opent magánéleti problémái miatt kihagyta, de két GS-tornát (Párizs, US Open) és az idényzáró WTA-vb-t is megnyerte.

"Valószínűleg ez volt karrierem legjobb szezonja. Sok minden megváltozott idén körülöttem, de mindvégig derűlátó maradtam. Bebizonyítottam, hogy kemény munkával semmi sem lehetetlen" - nyilatkozta Henin a hétfői díjátadó után.

A párosok versenyében a férfiaknál az amerikai testvérpár Bob és Mike Bryan, míg a nők között a zimbabwei Cara Black és a dél-afrikai Liezel Huber nyert.
Forrás: MTI