BKV: minden szerződést felülvizsgálnak

A BKV Zrt-nek jelenleg közel háromezer élő szerződése van, túlnyomó többségük 2007. január 1-je előtt köttetett. Az új menedzsment első lépései között elindította a szerződések felülvizsgálatát, hiszen a megállapodások jelentős része már nem a jelenlegi p

A folyamat részeként került sorra a T-System informatikai szolgáltatási szerződésének vizsgálata, mivel ez is azon szerződések között van, amelyek jóval a jelenlegi piaci ár feletti kiadást okoznak. A felülvizsgálat oka tehát egyedül az, hogy a szolgáltatás kevesebbe kerüljön az adófizetőknek. Semmiféle lelépési díjat nem tartalmaz a szerződés, tehát aki hatmilliárdos lelépési összeget emleget, az valótlant állít!

Az érvényben lévő szerződés szerint 2008-2011 között fizetendő díj még 14,5 Mrd Ft, ebből kívánunk jelentős engedményt elérni. A BKV Zrt. vezetése mindent megtesz azért, hogy az informatikai szolgáltatásokat is mai piaci áron tudja igénybe venni.
Forrás: MTI-OS