A gyerekeknek joguk van a tündérmesékhez

A gyerekeknek joguk van a tündérmesékhez - mondta Elisabetta Gnone, a Fairy Oak trilógia szerzője, aki az első kötet, Az ikrek titka című könyv kapcsán érkezett két napra Budapestre.

A tündérmese-sorozat olasz írója, aki látogatása első napján, csütörtökön nyilatkozott az MTI-nek, úgy vélte: a gyerekeknek joguk van ahhoz is, hogy higgyék, a jók, a kis hősök csupán bátorsággal és őszinteséggel is képesek legyőzni a nagy gonoszt. "A mesék reményre tanítanak pláne manapság, amikor a való világban egyre kevésbé lehet tudni, ki a jó, ki a rossz, és ki győzedelmeskedik" - tette hozzá.

Fairy Oak varázslatos, tündérek, varázslók, boszorkányok és közönséges lakosok által benépesített réges-régi falucska az időtlen idők rejtekén. Ha rá szeretnénk lelni, a skót felföldek és a normann szirtek között kellene kutatnunk, Bretagne egy virágszőnyegtől tarka völgyében, Írország zöld legelőin és az óceán tágas öbleiben - olvasható a kötet ajánlójában.

Elisabetta Gnone elmondta, azért nem tudta saját hazájában elképzelni a mesés kis falut, mert Olaszországban nem óvják a természetet, a környezetet. "A történet egy metafora a természet csodájáról", ezért kellet tökéletes leírást adni a tavakról, erdőkről és a tengerről, amelyek a maguk természetes szépségükben leginkább Skóciában, Írországban találhatók - mondta a valós úti tapasztalatok alapján író szerző.

Az időjárás is segít a mesés atmoszféra megteremtésében, és erre alkalmasabb az észak-európai éghajlat, ahol erős szelek, nagy viharok és különleges fények vannak - fűzte hozzá.

Az utazások során számos fényképet készítettek, így a mese színes illusztrációit, a színhelyek és szereplők portréit valós helyek és emberek képe alapján rajzolták - árulta el az író.

Fairy Oak - a Tündértölgy köré épült kis falu - története eleve trilógiának készült. Az első kötet a mesevilágot és a szereplőket mutatja be, a másodikban belép a történetbe a gonosz, a harmadik pedig a tanulságot vonja le - mondta Elisabetta Gnone az Olaszországban először 2005-ben megjelent sorozatról, amelynek utolsó része idén októberben látott napvilágot a szerző hazájában, és tizenkét közép-, illetve dél-amerikai országban jelent meg.

Magyarországon az első kötet, Az ikrek titka idén októberben látott napvilágot a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában, a második részt, a Sötétség bűvölete címűt jövő ősszel adják ki, a harmadik pedig 2009-ben kerül a polcokra.

Elisabetta Gnone 1965. április 13-án született Genovában. 1992-ben a "Topolino" (Miki egér) című hetilap munkatársa lett. majd neve összefonódott a The Walt Disney Company Italia legnagyobb kiadói sikereivel; közreműködött a Bambi, a Minnie és a Kis hableány hetilapok létrehozásában, megalapította a Micimackó című havi folyóiratot, 2005 óta a Mattel lapok főszerkesztője.

Forrás: MTI