Az áram jobban drágul, mint a gáz

Ötszázalékos lakossági gázáremelést tervez a kormány, az Elmű szerint pedig "egy tipikus áramszolgáltatónak" 2008-tól 17-41 százalékkal kellene emelnie a cégek-közintézmények villanytarifáját - írta a szerdai Népszabadság.

A lap információi szerint Magyar Energia Hivatal (MEH) olyan indítványt terjeszt a kormány elé, amelyben ötszázalékos lakossági és 4,3 százalékos ipari-közületi gázáremelést javasol jövő év elejétől.

A szervezet indoklása szerint az emelés alapja a világpiaci drágulás, a növekvő stratégiai gázkészletek, a kis- és nagyfogyasztók aránytalan díjmegoszlása, valamint a német E.ON kezében lévő központi gáznagykereskedőnek törlesztendő 80 milliárd forint - olvasható a cikkben.

A lap emlékeztet arra, hogy a kormány központi ármegállapítási joga jövőre az ipari-közületi piacon megszűnik. Ám ez az átállás talán még a gázénál is nagyobb izgalmakat hoz - teszik hozzá.

A Magyar Villamos Művek (MVM) október 25-i áramárverését követően ugyanis az egyik nagy vevő, az Elmű újra igencsak borsos emeléseket előrevetítő elvi becsléssel állt elő. A német RWE-EnBW többségi tulajdonában lévő társaság úgy véli, "egy" áramszolgáltatónak az árverésen kialakult nagykereskedelmi árak folytán jövő év január elsejétől 17-41 százalékkal kellene emelnie a főbb nem lakossági csoportok áramtarifáját.

A lakosság és a legkisebb fogyasztású cégek villanyát a szabályok kivonták az árverés alól, így számukra a kormány várhatóan "egy számjegyű" emelésről dönt - írta a Népszabadság.

Forrás: MTI