Átszállították a megégett beteget

Az István Kórházba szállították azt a fiatal férfit, aki szombaton hajnalban az Erzsébet Kórházban keletkezett tűz miatt égett meg. Lélelegzetőgépen van, állapota továbbra is súlyos, életveszélyes, testfelületének 30 százaléka megégett - tájékoztatta a Fü

A férfit azért kellett átszállítani az István Kórházba, mert súlyos égési sérüléseket csak kiemelt centrumokban tudnak megfelelően kezelni. Ilyen égési és plasztikai sebészet működik az István Kórházban.

Feltehetően ennek a fiatal férfi betegnek az ágya gyulladt ki szombaton hajnalban az Erzsébet Kórház onkológiai rehabilitációs osztályának egyik földszinti kórtermében, amiatt, hogy rágyújtott. A tűz pontos okát még vizsgálja a tűzoltóság és a rendőrség.

A hajnali tűz keletkezésekor a kórház dolgozói a kiérkező tűzoltókkal együtt összesen 28 beteget menekítettek ki a füsttel telítődött épületrészből. A nagy erőkkel érkező tűzoltók néhány perc alatt eloltották a tüzet, így a betegeket már kora délelőtt vissza tudták költöztetni.

Forrás: FH