Topolánszkyt meghallgatták Zuschlag-ügyben

Tanúként hallgatta meg a Zuschlag-ügyben a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség csütörtökön az egykori ifjúsági és sportminisztérium helyettes államtitkárát - erősítette meg az MTI információit a megyei főügyészhelyettes.

Topolánszky Ákost, aki a jelenlegi miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc által korábban vezetett minisztériumban a kábítószerügyi helyettes államtitkár posztját töltötte be, a pályázati rendszer működéséről és a tárca döntéshozatali mechanizmusáról kérdezte az ügyészség - tette hozzá Szabó Ferenc, aki a tanúkénti kihallgatással kapcsolatban csak annyit mondott: Topolánszky Ákos "részletes vallomást" tett.

Topolánszky Ákos a hvg.hu-nak korábban azt nyilatkozta a Zuschlag-ügy kapcsán, hogy ő is találkozott "nehezen megtagadható" kérésekkel, amikor támogatások odaítéléséről kellett dönteni a Gyurcsány Ferenc jelenlegi miniszterelnök vezette minisztériumban.

Topolánszky Ákos az interjúban a minisztérium viszonyairól elmondta azt is: kulcsfigura volt Mesterházy Attila politikai államtitkár, míg a minisztérium felügyeletét a parlament ifjúsági és sportbizottsága látta el, amelyben Zuschlag János és az ügyében most szereplő társai kivétel nélkül tagok voltak.

A volt államtitkár interjújában elhangzottak szerint Arató Gergely, Ujhelyi István és Rácz Péter, az úttörőszövetség elnöke "folyamatosan jöttek-mentek a Hold utcában", "körüldongva" Szilvásy Györgyöt és Gyurcsány Ferencet, a minisztert.

Daróczi Dávid kormányszóvivő az interjúra korábban úgy reagált: hazugság, amit az interjú sugall, mert Gyurcsány Ferenc soha senkit nem utasított arra, hogy megsértse köztisztviselői esküjét, és soha nem kívánta meg nem engedett eszközökkel befolyásolni a döntéseket.
Forrás: MTI