Zalában méltón emlékeznek

Zala megyében egyelőre semmilyen rendbontás nem zavarta meg az október 23-ai ünnepségeket, az emberek méltón emlékeznek az 51 évvel ezelőtt történtekre.

Nagykanizsán az Olajbányász Fúvószenekar reggeli térzenéjével kezdődött program, majd a Deák téren felvonták a nemzeti zászlót. Innét az '56-os emlékparkba vonultak az ünneplők, ahol politikusok, civil szervezetek, egyesületek koszorúztak az emlékműnél.

Délután versmondó verseny lesz a zalai városban, este pedig fáklyás emlékező séta, illetve komolyzenei koncert zárja az ünnepségsorozatot. A koncertre a belépés díjtalan.

Zala megye több településén már a hétvégén megtartották az ünnepségeket az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére, de a nagyobb városokban kedden emlékeznek az 51 évvel ezelőtt történtekre.

Zalaegerszegen délután 4-kor tartják a városi ünnepséget a Kossuth utcai kopjafánál, majd az Ady utcai '56-os emlékműnél. Este 6-tól a Zalaegerszegi Szimfónikus Zenekar koncertet ad a nemzeti ünnep tiszteletére a Keresztury Dezső Művelődési Központ Hangversenytermében.

Keszthelyen reggel 9 órakor, a Magyarok Nagyasszonya templomban ökumenikus szentmisével kezdődött a megemlékezés, majd 10 órától a Fő téren tartották a városi ünnepséget, ahol Buzánszky Jenő, az Aranycsapat egykori tagja volt a szónok. A program 17 órakor a Balaton Színházban folytatódik: Berecz András és együttese a "Sinka-ének - 56-os est" című műsorát adja elő. A Balaton-parti városban a Szabadság, szerelem című film vetítésével ér véget az ünnepség.
Forrás: FH