1. nap Repülő pólósok, napsütés és virágok, kóstoló a portugál világból

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, mikor elindulunk Portugáliába, repülővel, tíz napra, teli várakozásokkal és borzasztóan náthásan.

A reptéren becsekkolás alatt szemtelenül magas fiatalemberekre leszek figyelmes. Persze nekem mindenki magas, de a mellettünk álló srác majdnem beverte a fejét a járatokat jelző képernyőbe! A tranzitban kiderül, hogy Eger vízilabda csapata megy Lisszabonba játszani. A játékosok a három és fél órás repülőútnak adnak egy kellemes osztálytalálkozó hangulatot, meg azért mégsem utazik mindennap olimpiai bajnokokkal egy gépen az ember lánya.

Mellettem egy másik csoport tagja ül, ő meglepetés-úton vesz részt. Hosszú hétvégére jöttek Portugáliába, ez minden, amit tudnak az elkövetkező napokról. Nem mintha én sokkal többet tudnék, az indulás napjáig nem voltam képes megjegyezni pontos úticélunk nevét. És első állomásunkról, Lisszabonról sem tudtam öt mondatnál többet. Nem is beszélve a portugál nyelvről, ami egyébként első hallásra meglepően szlávos, és csak több napos szoktatás után érzi meg fülem az újlatin felhangokat. Nyelvtudásom kimerült az obrigada (hímnemben obrigado) szó birtoklásában, ami annyit tesz: köszönöm!



A reptéri kijáratánál mosolygós lányok gerberát osztogatnak, a turizmus világnapjának alkalmából. Ha már a növényeknél tartunk engem a kijárattal szemben álló pálmafa bűvölt el teljesen. Meg a levegő, ami 28 fokos volt körülöttem.

Taxival megyünk a szállodánkig, bár nincs kifejezetten messze a reptér a belvárostól, sőt leszálláskor olyan érzése van az embernek, mintha a város egyik forgalmas sugárútja lenne a kifutópálya.
Taxisunknak nincs aprója, így bemegy a hotelba, hogy váltson pénzt, és vissza tudjon adni. Kocsiját hanyagul otthagyja járó motorral. Meg velünk.

Miután elhelyezkedtünk szobánkban és kigyönyörködtük magunkat a kilátásban elindulunk gasztronómiai ismereteinket bővíteni és persze hasat tölteni. A recepciós által ajánlott helyre megyünk, útbaigazítása nélkül valószínűleg meg se találtuk volna. Ráadásul nem tárva-nyitva áll az ajtaja, egy furcsa drót rángatásával kell csengetni. Szerencsénkre két törzsvendéggel egy időben érkezünk, és velük együtt bejutunk a helyre.

Hangulatos kisvendéglő, csak portugál étlap, és egy közvetlenül a konyha mellett található asztal fogad minket odabent.

Tulajdonképpen már az előételek jóllakatnak bennünket, felvágottak, szardíniás kenőmájas, sajtok, valami spenótos csoda, kagylók és ízletes húsgombócok lepik el az asztalunkat. Közben bort is kapunk, bár nekem külön szólnom kell a pohárért. A pincér arcán látom a meglepetést, úgy látszik, nem tűnök borozó alkatnak. Még egyszer enyhe mosolygásra indítjuk felszolgálónkat: nem találtam a kávémhoz adott kanalat. Persze azért nem, mert rossz anyagból valót kerestem: egy nagyobb fahéj darabot kaptam a keveréshez.

Vacsora után kicsit üldögélek még a hallban, ami a szálloda vendégei számára ingyenes wifivel van felszerelve. Így végighallgatom az éjszakai recepciós és egy francia vendég eszmefuttatását a neolatin nyelvekről és az ő lágyságukról. Szemben az angollal, ami nyers, unalmas és fárasztó. 100 százalékkal növelem portugáltudásomat. Boa noite!