Mit tanítanak, egyáltalán tanítanak-e valamit a pedagógusok a romákról, a tanároknak van-e továbbadható valós ismeretük Magyarország legnagyobb kisebbségéről, helyes-e, hogy csak a konfliktusokat mutatják, miközben pozitív példákról említést sem tesznek? Ezeket a kérdéseket feszegeti és vitatja meg a Történelemtanárok 17. Országos Konferenciája, melyet a budapesti Kossuth Klubban tudományos kutatók, akadémikusok, tanárok és diákok részvételével tartanak.

Kállai Ernő úgy fogalmazott: a többségi társadalom főként a romák történelmében tájékozatlan, ezért elsőként a tanártovábbképzésbe és a felsőoktatásba beépítve kell megismertetni, majd taníttatni a cigányok szerepét, történelmét, így csökkentve a társadalmi feszültségeket.

A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok biztosa azt mondta: "egy kezemen meg tudnám számolni", hogy a magyar felsőoktatásban hány helyen lehet a tantervbe beépítve komolyan foglalkozni a hallgatóknak a romák történelmével.

Ezért - véleménye szerint - minden pedagógusnak minimum fél évig kellene hallgatnia kisebbségtörténelmet, hogy mind a 13 népcsoport kulturális és történelmi értékeit megismerjék.
Mennyivel lenne kevesebb vagy szegényebb a társadalom és a történelem, ha megismerné azokat a romákat, akiknek nagy szerepe volt a világ fejlődésében, történelmében? - tette fel a kérdést, majd példaként említette az 1848-as forradalomban, a gábor cigányközösséghez tartozó erdélyi ágyúkészítő, Gábor Áront, aki ma is a magyar történelem egyik legnagyobb alakja.

A cigányság történelmét felidézve elmondta, hogy a romák a XIV.-XV. században érkeztek a Kárpát-medencébe, történelmük, tudásuk szájhagyomány útján terjedt. A társadalmi változások hatására sokszor erőszakosan megpróbálták asszimilálni a romákat, már Mária Terézia is így akarta a cigányság problémáit megoldani: megtiltotta a nyelvhasználatot, a viseletet, és földművest akart csinálni a kézműiparban tevékenykedő romákból. A társadalmi, gazdasági önmozgás később új irányba került, így lett a XIX. században a cigányok egy része zenész, mert a hiányszakma itt mutatkozott, majd a gyáripar fejlődése során más irányba indult a fejlődés, így itt találtak megélhetést. Az 1961-es párthatározat, amely kimondta, hogy a romák nem alkotnak önálló népcsoportot, szintén az asszimilációt segítette, így indult el a telepfelszámolási program, a munkahelyteremtés, aminek a rendszerváltozás utáni privatizáció vetett véget, ugyanis ekkor a romák kétharmada veszítette el állását, amit ma sem tudott visszaszerezni, de az iskoláztatásra nem fordítottak kellő hangsúlyt.

"Ma egy újabb válságban vagyunk, felerősödtek az előítéletek, a kormányzat most szintén megpróbál beavatkozni" - mondta Kállai Ernő, rossz példaként sorolva a kormányok középtávú intézkedéseit, amelyből szinte semmi nem valósult meg.

Véleménye szerint a rossz minőségű oktatás miatt ma is újratermelődik az iskolázatlanok száma, így a romák egy részének ismét nem lesz esélye a felemelkedésre, mert már most vannak depresszív térségek, emberek esnek ki a közigazgatásból, ezért politikai reformra van szükség.

Négyévente érezhető javulás nem történhet, fel kell nőnie egy új generációnak, ami nem szorul majd állami segítségre - jelentette ki az ombudsman, hozzátéve, "mert amíg az ember kér, addig azt fogja kapni, amit a többségi társadalom adni akar". Az egyik lehetséges kiutat Kállai Ernő a politikai nyomásgyakorlásban látja, mert véleménye szerint a 600 ezres lélekszámú kisebbség negyedmilliónyi szavazópolgára pártba tömörülve és a parlamentbe akár néhány képviselővel is bejutva, rákényszerítheti a nagy pártokat arra, hogy komolyabban vegyék a kisebbségeket és a roma programokat, mint ahogy az történik Szlovákiában és Romániában is.