Orbán Tőkéssel Nagyváradon emlékezik az Aradiakra

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke Tőkés László királyhágó-melléki református püspök, független EP-képviselőjelölt meghívására Érmihályfalván és Nagyváradon emlékezik az aradi vértanúkra október 6-án.

Tőkés László Érmihályfalván hirdet igét, ahol Orbán Viktor köszöntőbeszédet mond. Nagyváradon koszorúzással folytatódik a megemlékezés Nagy Sándor József vértanú-tábornok emléktáblájánál, majd Szacsvay Imre, a 1848-49-es Országgyűlés vértanú jegyzőjének szobránál, ahol mind Orbán Viktor, mind Tőkés László emlékezőbeszédet mond. A két politikus ezután közös sajtótájékoztatót tart.
Az erdélyi magyarságot az idén is vita osztotta meg az október 6-i megemlékezés kapcsán. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség hagyományosan az aradi vesztőhelynél rendezi az emlékező ünnepségét, amelyre most nem kapott meghívást Tőkés László református püspök. Király András, az RMDSZ aradi szervezetének vezetője ezt azzal indokolta, hogy azért nem hívták meg a királyhágómelléki püspököt, mert szeretnék, ha a megemlékezés az eddigieknél ünnepélyesebb lenne, és a romániai magyarság egységének jegyében zajlana.

Tőkés László válaszul a magyar nemzet, a magyar egyházak, és főként az erdélyi református egyház megosztásával vádolta az RMDSZ-t.

Az RMDSZ és Tőkés László - az RMDSZ egykori tiszteletbeli elnöke - szembenállását véglegesítette az, hogy a református püspök a romániai európai parlamenti választáson független jelöltként száll küzdelembe az erdélyi magyarok szavazataiért - az RMDSZ jelöltjeivel szemben. Az október 6-i megemlékezés így egybemosódik a püspök választási kampányának kezdetével.
Forrás: MTI