Helyreállt a vízszolgáltatás

Helyreállították még pénteken éjfélre a szakemberek a vízszolgáltatást a Szolnok megyei Tiszavárkonyban, ahol egy kábellopás miatt vált üzemképtelenné az 1.500 lakosú települést vízzel ellátó rendszer - közölte Mészáros Zoltán polgármester az MTI-vel.

Egyelőre csak egy szivattyú működik, az tölti fel a község a víztornyát, de így is elegendő mennyiségű vizet tudunk biztosítani a hétvégére az embereknek - mondta el szombaton az elöljáró az MTI-nek.
A polgármester tájékoztatása szerint a település vízszolgáltatóját és közvetve az önkormányzatot mintegy félmillió forintos kár érte, jóllehet az ellopott kábelek értéke nem túl jelentős, viszont az újbóli kiépítésükkel járó földmunka már jóval költségesebb.

Ismeretlen tettesek pénteken késő délután a vízszivattyúkat elektromos árammal tápláló kábeleket loptak el Tiszavárkonyban, emiatt több órára leállt a vízszolgáltatás. A hüvelykujjnyi vastag, négyeres vörösrézkábeleket a község víztornya melletti aknából tulajdonították el.

Az rendőrség az ügyben közérdekű üzem működésének megzavarása miatt indított nyomozást.

Forrás: MTI