Tilos a házastársi pózolás

Nicolas Sarkozy francia államfő az Elysée-palota főtitkárán keresztül tudatta kormánya tagjaival: ezentúl tilos a házastársakkal közös fotókon pózolni a sajtóban - adta hírül a L,Express című hetilap csütörtökön megjelent legfrissebb számában.

A magazin értesülése szerint a köztársasági elnök nem vette jó néven, hogy a Le Point című hetilap múlt heti számában Xavier Darcos, az oktatási tárca vezetője a minisztérium parkjában készült fotón boldogan pózolt feleségével.

Francia kommentárok szerint Sarkozynek nyilván az a gondja, hogy az ilyen fotókról az ugrik be egyből az olvasóknak: de tényleg, hova lett Cécilia Sarkozy? Az elnöki párról ugyanis az őszi politikai szezon kezdete óta egyetlen közös fotó sem jelent meg.

Ráadásul Cécilia az utolsó pillanatban úgy döntött: nem kíséri el csütörtökön Szófiába férjét, ahol pedig igazi sztárnak számít a Líbiában elítélt bolgár ápolónők kiszabadításában játszott szerepe miatt. A hivatalos álláspont szerint - amit férje személyesen tolmácsolt a France Info hírrádióban - Cécilia megsértődött, amiért líbiai látogatása polémiát váltott ki Franciaországban. (A francia nemzetgyűlés október 11-én vizsgálóbizottságot állít fel annak kivizsgálására, vajon ellenszolgáltatásért cserébe engedte-e szabadon Líbia az életfogytiglanra ítélt bolgár ápolónőket. Miközben Sarkozy minden fórumon Cécilia érdemeit domborítja ki az ügyben, felesége kizárta, hogy megjelenjen a képviselők előtt.)

Júniusban az elnöki hivatal tudatta: Cécilia Sarkozy különleges diplomácia szerepkörének körvonalai szeptemberben tisztázódnak. Ez azóta se történt meg. Az új elnöki pár arra hivatkozva nem költözött be az Elysée-palotába, hogy Chiracék után némi felújításra szorulnak a lakosztályok. A munkálatok a mai napig nem kezdődtek meg.

Egy regionális lapban megjelent interjút leszámítva, férje elnökké választása óta Cécilia sem írásban, sem személyesen nem hajlandó semmilyen interjúfelkérésnek eleget tenni. Pedig saját sajtóattaséja van, akihez a világ minden tájáról naponta érkeznek a megkeresések. Férje elnöki beiktatása óta Cécilia a hivatalos programokon is csak egy-egy pillanatra jelenik meg, a G8-ak németországi csúcstalálkozójáról lánya születésnapjára hivatkozva egy nappal előbb eljött. A legtöbbször az utolsó pillanatban mondja le a meghívásokat. Nyáron például a Sarkozy-család amerikai nyaralása alatt Cécilia torokfájásra hivatkozva nem jelent meg a Bush-család által adott vacsorán.

Forrás: MTI