Szerte Európában széleskörű vita dúl arról, hogy valóban csak a Lego, a dániai cég gyárthatja-e a népszerű építőjátékot - és ez a vita rendszerint nem a dániai cég javára dől el. Most végre Magyarországon is döntés született. A Lego cég néhány versenytársa hazánkban is indítványozta a legó kockákat oltalmazó védjegyek törlését azért, hogy az azonos formájú és működésű építőjátékaikat - ha úgy tetszik: saját legójukat - szabadon forgalmazhassák Magyarországon.

A Magyar Szabadalmi Hivatal elfogadta az érvelésüket, mely szerint a legó kockákat oltalmazó védjegy túlságosan általános - kicsi téglatest korong alakú kiemelkedésekkel -, ráadásul tele van a piac olyan játékokkal, melyek alig különböztethetők meg a legótól; így nem indokolt, hogy a dániai cég kizárólagos jogokkal rendelkezzen erre az egyszerű formára. Ebben van is logika, hiszen képzeljük el, mi lenne, ha például egy telefongyártó cég találná ki, hogy a telefonkagyló-formát le akarja foglalni, tehát ezentúl csak ő gyárthat olyat. És a sort folytathatnánk kanalakkal, kávéscsészékkel, asztalokkal - bármivel, aminek valamilyen jellegzetes alakja van. A Hivatal tehát törölte a védjegyet, amivel bárki számára lehetővé tette, hogy pontosan olyan kockákat hozzon forgalomba Magyarországon, mint amelyekről a dán cég ismert.



A Lego cég azonban megváltoztatási kérelemmel fordult a Fővárosi Bírósághoz azzal érvelve, hogy az építőjáték ötlete, megvalósítása és népszerűvé tétele az ő érdeme, így ha bárki azonos kockákat kezdene forgalmazni, akkor azt a fogyasztók feltehetően azért vásárolnák meg, mert gyermekkoruk kiváló minőségű játékára gondolnak, mely soha sem csorbult ki, mindig pontosan összeilleszthető volt bármelyik másik kockával, és soha sem hiányzott egyetlen darab sem a drága pénzen megvásárolt készletből. A dániai cég szerint nem pusztán egy építőkockáról van szó, hanem „legóról” - egy minőségről, egy életérzésről. Ezt támaszthatja alá, hogy a Lego szó mára köznevesült: kis kezdőbetűvel írjuk, és a magyar nyelv szótöveinek végződéséhez alkalmazkodva hosszú szóvégi magánhangzót kapott. Így ma már legó alakban használjuk, ráadásul ebben a formában még az Értelmező Szótár szócikkei közt is szerepel, a belőle képzett igével, a legózikkal együtt. Mi sem bizonyítja jobban egy termék sikerét, minthogy a neve beépül a nyelvünkbe; igaz, mindezt nyelvészeti szempontból vizsgálva érdekes, az előbbiekkel némileg ellenkező következtetésre juthatunk. Az említett jelenség becses neve a jelentésbővülés: ugyanez történt például a hab szavunkkal, mely eredetileg a vízen a hullámzás által vetett tajtékot jelölte, de mára minden egyéb folyadék tetején kialakuló fehér képződmény elnevezése lett. Tehát, a legó mint köznév már nem kizárólag a dán cég termékét jelenti, hanem a többi, az említett játékhoz hasonló elven működő, más cégek által gyártott portékákat is. Valamint, a vállalat a játék több évtizedes népszerűségével már olyan reklámot csinált a később hasonlót forgalmazó cégeknek, amit maguktól nem tudtak volna megteremteni. Ugyanakkor a szó köznevesülését a védjegytörlést kérő versenytársak éppen ellenkezően értelmezték; annak bizonyítékaként értékelték, hogy a játék már elveszítette eredetei, egyedi jellegét, így ha egy közvélemény kutatáson egy legó kockát mutatunk a megkérdezettnek, és azt válaszolja, hogy „legó”, egyáltalán nem biztos, hogy a dániai cégre és az ő építő játékára gondol, sokkal inkább csak azt akarja kifejezni, hogy egy építőkockát lát.

A másik fontos érv a védjegy ellen az volt, hogy nem sajátíthatók ki azok a formák, melyek valamilyen műszaki hatás eléréséhez szükségesek, márpedig a legó kocka alakja és a pici kerek kapcsológombok csak az összeilleszthetőséget szolgálják, ezen felül nincs semmilyen eredeti jellegzetességük. Hasonló példaként képzeljünk el egy kanalat: ezen a levesek elfogyasztására szolgáló evőeszközön muszáj nyélnek és öblös résznek lennie, mert különben nem tudnánk megfogni és merni vele. A funkcióból tehát következik a forma, így azt senki sem sajátíthatja ki védjegyoltalom által.



Ebben a vitában tehát egy jelentős közérdek és egy legalább olyan fontos magánérdek ütközik: kisajátítható-e egy egyszerű forma, mely szükséges valamilyen funkcióhoz, és elvehető-e ez a forma attól, aki híressé, közismerté és elismerté tette azt? A kérdés szinte eldönthetetlenségét mutatja, hogy országonként eltérő döntések születtek: sok helyen törölték a védjegyet, zöld utat engedve a legóéval azonos formájú kockák szabad gyártásának; máshol azonban fenntartották a védjegyoltalmat, elfogadva a Lego cég érveit.

A Fővárosi Bíróság is az utóbbi megoldást választotta, és a Magyar Szabadalmi Hivatal határozatát megváltoztatva a törlési kérelmet elutasította. Azzal indokolta döntését, hogy a legó kocka valóban egyszerű és olyan elemekből áll, melyek a funkcióját szolgálják, ám ennél több, egy arányainál fogva egyedi, a dániai céghez kapcsolódó minőséget kifejezni képes forma; a versenytársak pedig csak attól vannak elzárva, hogy a Legóéval azonos építőjátékot gyárthassanak; attól azonban nem, hogy azonos elven működő, de kicsit eltérő kockákat hozzanak forgalomba. Ezt a döntést hagyta helyben legutóbb a Fővárosi Ítélőtábla, így a legó kockákkal azonos formájú építőjátékot Magyarországon továbbra is csak a dániai cég engedélyével lehet forgalmazni. Ezen már csak a Legfelsőbb Bíróság eltérő döntése változtathat. Azaz, a jelenlegi állás szerint Magyarországon – miképp a régi szlogen szerint „Cipőt a cipőboltból” - legót a Legótól kaphatunk. És jó is ez így.