Újabb csúcsbusz

Az ország legkorszerűbb, legjobban felszerelt helyszínelő buszát állították munkába szerdán. A speciális járművet a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) technikai osztálya munkatársainak több éves tapasztalata alapján alakították ki

A járművet a megyei rendőr-főkapitányság saját pénzén vásárolta, a speciális felszerelésekkel együtt 8 millió forintba került. Belső elrendezését a bűnügyi technikusok igénye szerint alakították ki: a számtalan nyomrögzítő anyag és felszerelés tárolására egyedi szekrényeket építettek be, és számítógépet is telepítettek.

A helyszínelőbuszt a kiemelt súlyos bűncselekmények helyszínén vetik be. A járművet úgy alakították át, hogy a tetejére szerelt rámpa, illetve világítás segítségével magasból készült, áttekintő felvételeket is lehessen készíteni.

Idén a megye 13 Pest megyei kapitányságon voltak fejlesztések, a bűnügyi helyszínelők digitális fényképezőgépeket és új, jól felszerelt helyszínelőtáskákat kaptak.

Forrás: FH