Az RMDSZ Basescu ellen kampányol

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) arra kéri választóit, hogy ne támogassák Traian Basescu felfüggesztett román államfőt a leváltásáról szóló népszavazáson, ugyanakkor pozitív, nem egy személy ellen irányuló kampányt folytat majd - ezt Markó Bé

A politikus azt követően nyilatkozott a médiának, hogy az RMDSZ Állandó Tanácsa megvitatta, milyen stratégiát kövessen a május 19-i népszavazást megelőző kampányban. Kifejtette: nem mondják meg választóiknak, hogyan szavazzanak, de a kampány ideje alatt kifejtik, hogy nem támogatják Traian Basescut, illetve azt a demokrácia- és köztársaság-ellenes koncepciót, amelynek irányába taszítja az országot.

Az RMDSZ nem mozgósítani kívánja a romániai magyarságot, hanem tájékoztatni arról, hogy mit gondolnak az államelnökről, a köztársasági eszméről és a demokrácia alapelveiről. "Pozitív kampányt folytatunk olyan értelemben, hogy egy bizonyos eszme mellett kívánjuk letenni voksunkat" - tette hozzá Markó. Közölte: nem szerveznek majd népgyűléseket, de kampány idején általában növekszik a közvélemény érdeklődése a politika iránt, és éppen ezért felhasználják a közszolgálati médiában rendelkezésükre bocsátott adásidőt, illetve sűrűbben jelen lesznek a magyar közösség különböző rendezvényein.
Forrás: MTI