Ügynökakták: mégis közszereplő a két exminiszter

Két volt minisztert, Nógrádi Lászlót és Kádár Bélát nyilvánított közszereplőnek első fokon a Fővárosi Bíróság pénteki részítéletében. Kozák Dániel még az Origo internetes portál újságírójaként indította el a pert, azzal a szándékkal, hogy kutathatóvá tegy

A per előzménye, hogy három volt miniszter, Nógrádi László, az Orbán-kormány egyik volt közlekedési és vízügyi minisztere, jelenlegi KDNP-s országgyűlési képviselő, Boros Imre, a PHARE-program kormányzati koordinációjáért felelős egykori tárca nélküli miniszter, valamint Kádár Béla, az Antall-kormány nemzetközi gazdasági kapcsolatokért felelős minisztere nem ismerték el, hogy közszereplők lennének.

Így az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára nem adhatta ki azokat a dokumentumokat, melyekből kiderülhetett volna, együttműködtek-e a pártállam titkosszolgálataival.

A három exminiszter közül Boros Imre idén januárban elismerte, hogy közszereplőnek tekinti magát, így az ő esetében a felperes már visszavonta a keresetét.
Forrás: MTI