Tito jachtja eladó!

Montenegró el akarja adni a néhai Josip Broz Tito jugoszláv elnök Primorka nevű jachtját, mert sokba kerül a fenntartása.

A vízi jármű kétszer volt nagyjavításon, az is 75 ezer euróba került, ha pedig reprezentációs célokra kívánnák fönntartani, akkor legalább 200 ezer eurót (50,5 millió forint) kellene ráfordítani - olvasható a lapban.

"Az egyetlen ésszerű megoldás, hogy eladjuk a Primorkát" - mondták az újságnak a minisztériumban. Ezért pályázatot írnak ki a jacht eladására, és a kezdő összeg, amelyért meg lehet már venni, 180 ezer euró (45,5 millió forint) lesz.

A Primorkát 1974-ben építették Olaszországban. A hajó 24,22 méter hosszú, 6,3 méter széles, két, egyenként 1000 kilowattos motorja van, maximális sebessége óránként 28 csomó, vagyis csaknem 52 kilométer/óra, ami nagyobb testű vízi járművek (jachtok, hajók esetében, a szárnyashajók kivételével) igen nagynak számít.