Havi 300 ezret kellene fizetniük a kezdő orvosoknak, hogy dolgozhassanak

Az orvostanhallgatók szerint elfogadhatatlan, hogy a friss diplomás orvosok 70 százalékának havonta 200-300 ezer forintot kellene fizetniük, hogy dolgozhassanak és szakvizsgát szerezhessenek.

Az eddigi szabályozás szerint, ha egy orvostanhallgató elvégezte az egyetemet és elhelyezkedett egy egészségügyi intézménynél még 26 hónapig az állam fizette a szakorvosi képzését illetve a bérköltségét. Ez a HÖOK elnök információi szerint egy kezdő orvosra vetítve havi 300-330 ezer forint volt. Az állam az első két év után is, addig míg egy általános orvosból szakorvos lett, hozzájárult a kurzusok költségeihez. A mostani tervezet maximalizálná azok számát, akiknek ez a támogatás járna: 300 illetve plusz maximum 100 főben határozza meg.

A négy magyar orvosegyetemen jelenleg 800 általános orvos és 400 gyógyszerész illetve fogorvos végez évente. Tehát a készülő rendelet szerint csupán 30 százalékuknak járna eztán a támogatás - mondta Papp Magor. A többieknek, akik abban a tudatban kezdték el 2-4-6 éve az egyetemet, hogy a pályakezdésnél segítséget kapnak majd, és az évek során csak tankönyvekre több százezer forintot költöttek, szinte esélyük se lesz az elhelyezkedésre. Hiszen ennek a 70 százaléknak havi 200-300 ezer forintot kellene fizetnie azert, hogy dolgozhasson - fogalmazott a HÖOK elnök.

Papp Magor elfogadhatatlannak tartja azt is, hogy a rendelet tervezet autómatikusan azzal számol, hogy a friss diplomás magyar orvosok külföldre mennek dolgozni. És az is benne van a készülő jogszabályban, hogy nagy számú külföldi orvos fog bekapcsolódni a magyar egészségügyi ellátórendszerbe.
Forrás: Független Hírügynökség