A Beckham család lakásgondjai

Már több mint húsz Los Angeles-i ingatlant végignézett az Amerikába készülő Beckham-házaspár, de még mindig nem talált megfelelő otthont. David Beckham öt évre igazolt a Los Angeles Galaxy futballcsapathoz.

A sztár ugyan csak augusztusban lép pályára először, de már több mint húsz - 18 és 30 millió dollár, azaz mintegy 3,5 - 5,7 milliárd forint közötti értékű - ingatlant végignézett feleségével, Victoriával, az egykori Spice Girls énekesnőjével. A háromgyerekes házaspár olyan házat szeretne, amelyet nem látni az utcáról és a beköltözés előtt nem kell felújítani vagy átalakítani - emelt ki kettőt Beckhamék feltételei közül a The Los Angeles Times című napilap.

Megfelelőt azonban nem találtak és visszautaztak Madridba, ahol egyébként Beckham jelenlegi csapatában, a Real Madridban a kezdő csapatban szerepelt szombaton, de a Real Betis ellen gól nélküli döntetlennel végződő mérkőzés utolsó percében kiállították.

A lap hétfői cikkében hozzátette, hogy a brit középpályás mintegy 250 millió dollárt, azaz majdnem 50 milliárd forintot keres a kaliforniai klubnál, mégis azt reméli, hogy 20 millióból, azaz 3,8 milliárd forintból megússza a lakáskérdést.

Beverly Hillsben, Los Angeles legelőkelőbb negyedében egyébként az átlagos ingatlanár 1,4 millió dollár volt decemberben, Malibuban, a város óceánparti elitnegyedében pedig 1,2 millió.

Forrás: MTI