2024. április 20. - Tivadar

Fogdába vonulhat a történész

Rágalmazás miatt fogdába vonulhat, s ezzel történelmet írhat Ungváry Krisztián történész: amennyiben jogerősen is pert vesztene Kolláth György alkotmányjogásszal szemben, egy napot leülne a pénzbüntetésből, csak hogy megmutassa, hová jutottunk - olvasható
2008. január 14. hétfő 08:44 - Hírextra

A történészt a bíróság első fokon kétszázezer forintra büntette, ami 520 napi tételnek felel meg. Ha nem fizet, a büntetést másfél év fogházra változtatják. Ungváry fellebbezett a tavaly nyáron hozott elsőfokú döntés ellen, és mint azt a lapnak elmondta, amennyiben ismét veszítene, 519 napi tételt kifizetne, a maradék egy napot pedig "leülné", hogy így irányítsa a figyelmet a "történelmi eseményekre".

A pereskedés oka az Ungváry által összeállított és a Political Capital elemző intézet honlapján 2004-ben megjelent ügynöklista. Kolláth a Magyar Hírlapban 2005 februárjában megjelent írásában tiltakozott a lista nyilvánosságra hozatala ellen. Szerinte az "átkosban" sem volt ab ovo bűn állambiztonsági tisztviselőnek, ügynöknek lenni - de még besúgónak sem. "Vamzer volt, van, lesz" - tette hozzá. Válaszpublicisztikájában Ungváry burkoltan azzal vádolta meg Kolláthot, hogy érdekelt az ügynöklisták titokban tartásában, mondván: 1988-ban bizonyára "véletlenül" nevezték ki a Belügyminisztérium törvény-előkészítő főosztályának vezetőjévé, "és nem azt a feladatot kapta, hogy megteremtse az ügynökök átmentésének jogi feltételeit".

Kolláth ezt úgy értelmezte, hogy a történész leügynöközte őt. Ungváry azt mondja, ilyet nem állított, azt viszont igen, hogy BM-főosztályvezetőként Kolláth az ügynökök áttételes munkaadója volt, a Fővárosi Tanácson még tartótisztképző kurzusokat is tartott.

Végül Ungváryt első fokon mind a polgári, mind a büntetőperben elmarasztalta a bíróság. A lap megpróbálta megtudakolni Kolláth Györgytől, elérte-e, amit akart, ám csak annyit mondott, hogy sajnos "csak félig sikerült megállítania" Ungváryt.

Ungváryt a perek nem rettentik el, folytatja állambiztonsági kutatásait (márciusban jelenik meg a III/III-as osztályvezetők életrajzait tartalmazó kötete), meggyőződése ugyanis, hogy "az utolsó (volt) hálózati személy is számon kérhető" - olvasható a Népszabadság hétfői cikkében.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását