2024. március 29. - Auguszta

Koló árnyékában

Koló árnyékában címmel könyvet írt egykori társával, Kolonics Györggyel való kapcsolatáról Kozmann György olimpiai bronzérmes kenus. A regény társszerzője a volt válogatott gyorskorcsolyázó, ismert sportriporter, Kaszala Claudia.
2008. december 2. kedd 13:00 - Hírextra
"Már Budapestre kerülésemkor, 2002-ben felvetődött bennem a gondolat, hogy jó lenne valamilyen formában megörökíteni azt a rengeteg élményt, amit átéltem, átéltünk - fogalmazott a könyvbemutatón Kozmann, aki kétszeres ötkarikás bajnok társa július 15-i, tragikus halálát követően Kiss Tamással indult és nyert bronzérmet Pekingben. - Aztán a sajnálatos esemény, Koló halála, majd az olimpia után nekikezdtem és úgy érzem, kijöttek belőlem azok az érzések, gondolatok, amelyek még bennem maradtak. Tegnap, amikor a könyvet átvéve visszaautóztam, olyan érzés volt, mintha éppen egy versenyről jönnénk haza együtt."

Kaszala Claudia, aki az utolsó rádió- és újságinterjút készítette Koloniccsal, elmondta: a főszereplő Kozmann által egyes szám első személyben előadott történetben mulatságos és érdekes részletek váltják egymást és meglepő titkok is kiderülnek. A regény két síkon, a jelenben és a múltban játszódik.

A bemutatón "Koló" kedvenc színésze, Rudolf Péter olvasott fel részleteket a könyvből.
A Pallas Antikvárium Kft. által kiadott, 220 oldalas, fényképekkel illusztrált mű csütörtöktől kapható országszerte a könyvesboltokban és a hipermarketekben, az ára 1990 forint. A bevétel jelentős részét a hamarosan létrejövő Kolonics Alapítvány kapja.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását