2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Egerben van az Év könyvtára

Az egri Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár nyerte el idén az Év Könyvtára címet és az azzal járó egymillió forintos jutalmat; az elismerést Tőzsér Istvánné Géczi Andrea igazgató szerdán, Budapesten vette át Schneider Mártától, az Oktatási és Kulturáli
2008. november 12. szerda 18:40 - Hírextra
Az Év Könyvtára címre - amelyet 1996 óta adnak ki - a korszerű működési formákat alkalmazó, minőségfejlesztési programok eredményeit használó, magas szintű könyvtári szolgáltatásokat nyújtó könyvtárak pályázhatnak.

Tőzsér Istvánné Géczi Andrea igazgató az MTI-nek a díj kapcsán hangsúlyozta: munkatársaik a szakmai hozzáértésük mellé odateszik a lelkesedésüket is, és jó stratégia mentén dolgoznak. Segítik például a települési kiskönyvtárak munkáját is. Folyóirat- és könyvállományukat például úgy bővítik, hogy a sajátjukból adnak, ezenfelül sok olyan könyvtári programot szerveznek számukra, amelyek a számítástechnika, az internet terjesztésével kapcsolatosak.

Az igazgatónő hangsúlyozta, hogy a kitüntető cím elnyeréséhez a megyei és városi könyvtár szolgáltatásainak magas színvonala is hozzájárult: gazdag dokumentumállománnyal, hangoskönyvekkel, DVD-kkel, internet-hozzáféréssel állnak a látogatók rendelkezésére. Hozzáférhető a könyvtárban számos adatbázis, köztük a NAVA (Nemzeti Audiovizuális Archívum ) és az EBSCO, a világ folyóiratainak adatbázisa.

Tőzsérné kiemelte olvasásfejlesztési programjaikat is. Példaként említette, hogy a gyermekek számára minden hónap harmadik hétfőjén mese alapú játékos foglalkozást szerveznek, amelyen a szülők is ott vannak.

A "Csodavároda" program az értelmi fogyatékos gyermekeknek szól és azt igazolja, hogy a megfelelő programokkal milyen erősen köthetők ezek a fiatalok a könyvtárhoz - mutatott rá az igazgató.

Különleges programjaik között említette, hogy két alkalommal, az Internet fieszta-szieszta és a Könyvmolyok éjszakája keretében a gyermekek bent alhattak a barokk könyvtárban. Óriási volt a sikere - tette hozzá az igazgatónő.

Az idősebbeknek internettanfolyamokat szerveznek, hogy ne legyenek zavarban, ha az unoka erről kérdez. Emellett folyamatosan ápolják a kapcsolatot partnereikkel: a helyi intézményekkel, óvodákkal, iskolákkal, a főiskolával, az egyházzal és a kistelepülésekkel - jegyezte meg a kitüntetett egri könyvtárat vezető igazgató.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását