2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Új bibliai tanösvényt avattak

Bibliai témákat, főként Jézus életét feldolgozó 12 kilométeres tanösvényt adtak át a Veszprém megyei Somló-hegy közelében - erről a kezdeményező és a kivitelezést vezető devecseri plébános, Mód Miklós tájékoztatta az MTI-t.
2008. október 7. kedd 07:03 - Hírextra
A Biblia éve alkalmából elkészült tanösvény kezdőpontja Kolontár községben található, ahol a templomdomb oldalába társadalmi munkával vésték a Jézus születésének színteréül szolgáló betlehemi barlang élethű másolatát. A barlangban látható a betlehemi csillag szimbóluma és egy jászol is - közölte a plébános.

A Torna-patak mentén - ami a Jordán folyót jelképezi - a látogatók eljuthatnak Devecserre, ahol Jézus názáreti házának másolata tekinthető meg. Az épületben az asztalos és az ács mesterség munkaeszközeit mutatják be.

Az úgynevezett "lelki egészségházat" és a biblikus kiállítást szintén Devecseren rendezték be három helyszínen. A látogatók itt olyan festményeket, ikonokat láthatnak, amelyek egyebek mellett Jézus megkeresztelését, a kánai menyegzőt, Krisztus Tábor-hegyi megdicsőülését és az utolsó vacsorát ábrázolják.

A tanösvényen keresztutat is kialakítottak, ami Devecserről - az első magyar katolikus bibliafordító, Szántó Arator István jezsuita szerzetes szülőhelyéről - továbbvezet a következő faluba, Borszörcsökre. A látogatók itt különböző szoborcsoportok mellett haladnak el. Létrehozták az "öröm útját" is, az elnevezés Jézus megváltó tevékenységére utal. Ez az út felvezet a Somló-hegy tetejére, ami a tanösvényen a mennyországot jelképezi.

A plébános közölte: a tanösvényt, amely "spirituálisan, és nem földrajzilag hiteles", Juliusz Janusz pápai nuncius vasárnap szentelte meg, az eseményen megjelent Mádl Ferenc volt köztársasági elnök is.

Mód Miklós utalt arra, hogy a tanösvény kialakításának költségeit egyrészt vállalkozók és a helyi közösségek adakozásaiból, másrészt a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat 2 millió forintos adományából és a devecseri katolikus iskoláért járó 15 millió forintos állami örökjáradékból fedezték. A szakmai szempontok betartását Székely János, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke felügyelte.

A plébános kitért arra: a pedagógiai célzattal is épült tanösvény mentén összesen több mint 150 ember elhelyezésére alkalmas szálláshelyeket alakítottak ki, ezen kívül konferenciatermeket is építettek. A gyermekek foglalkozások keretében bibliai helyszínekről idetelepített növényeket szedhetnek, a kézműves foglalkozásokon pedig a szentírásból ismert ételeket készíthetnek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását