2024. április 19. - Emma

Érdemes természettudománnyal tovább tanulni

Az MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézete (MFA) által szervezett nyári tábor olyasfajta láthatóságot, publicitást ad a természettudományoknak, ami meggyőzheti a fiatalokat arról, hogy Magyarországon is érdemes ezt a pályát választani - mondt
2008. június 23. hétfő 14:32 - Hírextra

A Magyar Tudományos Akadémia elnöke annak kapcsán nyilatkozott, hogy az MFA Tanuljunk egymástól! című programja keretében 16-18 év közötti középiskolások betekintést nyerhessenek a fizika, kémia, biológia és a mérnöki tudományok eredményeit integráló multidiszciplináris kutatásokba. Ennek megfelelően a diákok június 23-27 között az intézet kutatóinak irányításával gyakorlatot szerezhetnek az intézet laboratóriumaiban, ahol saját ötleteiket is megvalósíthatják.


"A nyári táborba az ország összes középiskolájából jelentkezhettek fiatalok. Több mint 60 pályázat érkezett, végül tizenhat diák kapott lehetőséget arra, hogy megismerkedjen az intézetben folyó kutatásokkal. Itt egyebek közt megismerhetik, hogy egy felületet hogyan lehet bevonni néhány atomnyi más felülettel, s ennek hatására hogyan változnak meg a tulajdonságai, vagy megtapasztalhatják, hogy a napelemekkel kapcsolatos kutatások eredményei mit is jelentenek a mindennapokban" - sorolta a kezdeményezés előnyeit Pálinkás József, hozzátéve, hogy "semmi nem informatívabb, mint amikor valaki ténylegesen részt vesz a kísérletekben".


A diákoknak az előadás közbeni reagálásából, a kérdésekre adott válaszaik arról győzték meg az MTA elnökét, hogy nagyon értelmes, nagyon ambiciózus, érdeklődő fiatalok gyűltek össze. A velük való érintkezés egyébként a kutatók számára is fontos tapasztalatot jelent, hiszen közérthetően kell ismertetniük kísérleteiket, mivel a fiatalok még nem ismerik a szakzsargont.


Mindkét fél számára "inspiráló lehet ez a hét. Nagyon ügyes, jó kezdeményezés ez a Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézet részéről. A többi intézet igazgatóját is erre ösztönzöm" - hangsúlyozta Pálinkás József.
Mint rámutatott, az itt felfedezett fiatalok nagy értéket jelentenek, olyan értéket, amelyet feltétlenül támogatnia kell a Magyar Tudományos Akadémiának, ahogy segítenie és elismernie kell a diákok tanárait is.
"Azt ajánlottam fel, hogy az ilyen táborokon keresztül kiválasztott fiatalok tanulmányaihoz a Magyar Tudományos Akadémia ösztöndíjjal járul hozzá. Ennek részleteit a későbbiekben kell kidolgozni" - mondta Pálinkás.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását