2024. április 20. - Tivadar

Elégedett osztrák rendőrök

Az osztrák rendőrség alapvetően elégedett a labdarúgó Európa-bajnokság első játéknapjának biztonsági mérlegével, annak ellenére, hogy országos összesítésben 206 személyt vettek őrizetbe kisebb-nagyobb kihágásokért.
2008. június 9. hétfő 14:02 - Hírextra
Konrad Kogler dandárparancsnok, a belügyminisztérium Eb-szóvivője hétfői sajtóértekezletén elmondta, hogy a nagyobb városokban létesített szurkolózónákban és a nyilvános kivetítők előtt hozzávetőleg 270 ezren nézték békésen a bécsi, illetve klagenfurti nyitómérkőzéseket.

A legtöbb személyt - szám szerint 157-et - a karintiai székvárosban vették őrizetbe, köztük mintegy 140 német huligánt, akik a német-lengyel összecsapás előtt antiszemita tartalmú, neonáci jelszavakkal provokálták a lengyel drukkereket a belvárosban. A meccs után kisebb verekedés is kitört a két szurkolótábor tagjai között, de a kivonuló rendőrök időben megfékezték az egymással hadakozókat, mielőtt még elfajultak volna a dolgok. Összesen 144 németet, 10 lengyelt, 2 osztrákot és 1 szlovént állították elő az este folyamán. Közülük négyen még hétfőn is rács mögött voltak, a többieket - miután garázdaság miatt megtették ellenük a feljelentést - elengedték. Az eljárás végén valószínűleg kiutasítják őket Ausztriából.

Bécsben kilenc magáról megfeledkezett drukkert vettek őrizetbe az osztrák-horvát mérkőzés után. A duhajkodó huligánok ellen rendzavarás, testi sértés és hatósággal szembeni ellenszegülés miatt indult eljárás. A belváros közlekedése egyébként a találkozó után összeomlott, mivel a stadionból kiözönlő embertömeg elárasztotta a gyalogos átkelőket. A belső kerületek órákon át horvát zászlótengerben úsztak, amikor a győztes csapat szurkolói hangosan énekelve és lobogókat lengetve végigvonultak az utcákon.

A hétfői - mindennaposnak ígért - sajtótájékoztatón elhangzottak szerint a határokon sem mutatkoztak komolyabb gondok eddig, bár több tucat, a hivatalos hatósági nyilvántartásban veszélyesnek minősített személyt irányítottak vissza a június 2-a óta ismét bevezetett ellenőrzések során.

Az ORF televízió közlése szerint a hazaiak mérkőzésének második félidejét 1,5 millióan figyelték a készülékek előtt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását