2024. április 20. - Tivadar

Figyelem! Csak nálunk mondta el az igazat Kovács Ági edzője

A Pont FM Rádió KeljFelJancsi műsorában Fiala János beszélgető partnere Turi György, Kovács Ágnes edzője volt. A napokban kipattant doppingvétségről, elmulasztásról, kevés mintaadás hercehurcárjáról csak a Pont FM Rádiónak nyilatkozott az olimpiai bajnok
2007. november 13. kedd 17:34 - Hírextra
Pont FM: Ha kicsit úgy kérdezek, mint egy ügyész, akkor tudja be annak, hogy ilyen az alap attitűdöm, de ez nem ön ellen van, hanem az igazság mellett. Szeretném meghallgatni a történetet.

Kérdezzen, mire kíváncsi? Ha én mesélem el, akkor úgy néz ki mintha magyarázkodnék.

Pont FM: Engem az érdekel, amit Ön tud. Igyekszem önből minél többet kiszedni. Kezdjük azzal, hogy mikor történt?

2007. október 30-án 7 óra 55 perckor jelentek meg az ellenőrök.

Pont FM: Én nem vagyok képben azért kérdezem, hogy szükséges-e, hogy a WADA emberei ezt a látogatást előre bejelentsék?

Kezdjük ott a pontosítást, hogy nem a WADA emberei, hanem a Magyar Antidopping Csoport tagjai voltak.

Pont FM: Mi a két szervezet között a különbség?

Nagyon egyszerű. Az egyik a nemzetközi míg a másik a magyar antidoppingcsoport. Nincs különbség a kettő között. A WADA a nemzetközi szervezet szabályai szerint működik, a másik pedig a magyar szabályzat szerint, de a kettőnek egymással harmonizálnia kell.



Pont FM: Az egyik a másiknak nem alszervezete?

Nem. Magyarországon a magyar törvények vonatkoznak, ezt kell betartani. A külföldi szervezet esetében pedig az ő szabályaikat.

Pont FM: Magyarországon eljárhat a magyar antidopping-ellenes és WADA nemzetközi szervezetének, külföldi képviselője is?

Mit jelent az, hogy eljárhat?

Pont FM: A kérdés arra vonatkozik, hogy Magyarországon csak az egyik vagy mindkét szervezet eljárhat?

Értem már. Vizsgálat tekintetében mindegyik, hiszen ezt deklarálták a sportolók, hogy bármelyik alkalommal, bármilyen időpontban, mind a WADA, mind a MACS, de még a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) ellenőrei is bármikor megjelenhetnek a vizsgálatok során. Az általunk, előzetesen leadott időpontoknak megfelelően.

Pont FM: Van-e annak központi jelentősége, hogy melyik szervezet járt el?

Ez majd kiderül. Jogász azért nem vagyok, de valószínűleg van.

Pont FM: Tehát be kell jelenteni előre, hogy mikor ellenőriznek?

Nem kell. Sosem jelentik be, hiszen ennek pontosan az a lényege, hogy szúrópróbaszerűen akkor érkezzen, amikor a legkevésbé számít rá a sportoló.

Pont FM: Megjelennek, és mi történik?

Megjelennek és közlik velem, hiszen én vagyok a vezetőedző, hogy Kovács Ágnest jöttek ellenőrizni. Kovács Ági ekkor már fent volt az öltözőben, mert az ominózus programra készült…

Pont FM: Azért mennek oda önhöz, mert önt megismerik?

Nem, hanem azért, mert belépnek egy uszodába és észreveszik, hogy ott egy edző, aki vezeti az edzést.

Pont FM: Bemutatkoznak egymásnak?

Természetesen, így van. Kialakul egy kontaktus, és udvariasan betessékelem őket az irodámba. Sajátossága az irodámnak, hogy két bejárata van, egyik az előcsarnokba, a másik az uszodatérbe nyílik. Hellyel és kávéval kínálom őket, majd közlöm, hogy egy perc és előkerítem Ágit
Forrás: Pont FM 88.1 Rádió

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását