2024. április 19. - Emma

Rájuk rohad a pezsgő?

Az év végi ünnepek közeledtével egyre több pezsgő kerül a bevásárlókosarakba, összességében mégis csökken az ital fogyasztása, míg virsliből egyre nő - derül ki a GfK Piackutató Intézetnek a háztartások privát fogyasztását vizsgáló felméréséből.
2008. december 16. kedd 15:42 - Hírextra
Pezsgőből 2003 óta folyamatosan csökken a fogyasztás. Akkor a háztartások 53 százaléka vásárolt belőle - a habzó bort is beleszámítva -, míg 2007-ben csak 45 százalék.

A szilveszter másik kedvelt terméke a virsli, amelyből már a 2008 januártól szeptemberig tartó időszakban négy százalékkal több fogyott, mint a tavalyi év hasonló időszakában - állapította meg a GfK. A felmérés szerint a virslit vásárló háztartások száma mindössze egy százalékkal növekedett, azonban akik vettek virslit, azok átlagosan három százalékkal többet tettek bevásárlókosarukba, mint a tavalyi felmért azonos időszakban.

Ennek egyik oka, hogy az olcsóbb baromfiból készült termékeket öt százalékkal alacsonyabb áron tudták a háztartások megvásárolni, mint a tavalyi évben.A felmérésből kiderült, hogy több virslit vásárolnak a fiatalabb, gyerekes családok, valamint a nagyobb városokban és Budapesten élők.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását