2024. április 20. - Tivadar

A válság a lakásajtón kopogtat

Néhány nappal ezelőtt betévedtem egy ismert bútoráruházba. A kanapék között csámborogva majdnem mindegyiknél szembesülnöm kellett a ténnyel: egyiket sem az én pénztárcámra szabták. Kénytelen vagyok tehát hitelt felvenni, no de azt sem olyan egyszerű. Körü
2008. október 24. péntek 09:05 - Molnár Miklós
Egy darabig az volt a duma, hogy Magyarországot nem érheti el a gazdasági válság, legalábbis a kisemberek nem fognak érezni belőle olyan sokat. Eltelt néhány nap, és ez az érv megdőlt. Aztán bevallották, hogy ide is be fog gyűrűzni, sőt, talán már be is gyűrűzött a baj. Még ezek után is hitegettek bennünket azzal, hogy nem kell izgulni, mert legfeljebb csak a kamat változik valamilyen mértékben. És a vége az lett, hogy az ember elmegy vásárolni, ráveszi magát, hogy egy év alatt vegye meg az új bútordarabot, és erre közlik vele, hogy nem lehet.

A Retz áruház bankja, a Credigen minden bizonnyal jelentősen módosította a sikeres hitelfelvétel alapköveit. Úgy látszik, nincs miből költekezni. Mert az a fizetés, ami korábban máshol elég volt (sőt, korábban ugyanennek a banknak is elég volt!), most valahogy kevésnek bizonyul. Persze a kérdésre, hogy mégis miért utasítódik el egy kérelem, nem voltak hajlandóak válaszolni, de ebben a helyzetben nagyon más ok nem képzelhető el.

A magyar valóság

Hirtelen felindulásból megkerestünk néhány olyan üzletet, amelyek ugyan nem olcsó, de nem is luxuscikkeket árulnak. Általános tendencia, hogy egyik cég sem tudott felvilágosítást adni a saját áruhiteleivel kapcsolatban. Ezért megpróbáltuk elérni a velük kapcsolatban levő bankokat. Egy kivétel volt mind alól, az Apple-XMS. A cég a laptoprészlet.hu-n keresztül intézi a részletfizetési igényeket. Ez volt az egyetlen olyan társulás, amelyiktől végre rendes válaszokat kaptunk, s nem egy bankhoz küldtek.

Pusztai Attila elmondta, hogy a gazdasági válság már az áruhiteleknél is jelentkezik. Megtudtuk, hogy egyre kevesebben igényelnek kölcsönt (körülbelül ötven százalékos a visszaesés). Azok pedig, akik mégis megpróbálják, jó eséllyel számolhatnak az igények elutasításával, hiszen megszigorították a sikeres hitelfelvétel követelményeit. Az Etalon Torax Kft. ügyvezetője nem látja olyan vészesen a jövőt, mint mások. Úgy gondolja, nem nagy baj, ha az egyéni hiteligénylések száma visszaesik, legfeljebb nem háromévente, hanem három plusz kétévente cserélik le az autót. És így legalább megszűnnek azok a hitelek, amelyeket nem is arra költenek, amire felvették. A gazdálkodók hitelképtelensége már más kérdés, de – ahogy Pusztai Attila is mondta – „az egészséges gazdálkodók ezt majd megoldják”.

Megkerestük még a KIKA áruházat, tőlük megtudtuk, hogy az OTP-t kell kérdeznünk. Az ő válaszukra azonban már a múltkor is három napot kellett várnunk, ezért felhasználtuk azokat az információkat, amelyeket akkor kaptunk: „a nemzetközi pénzpiaci helyzet hatására és a kedvezőtlen reálgazdasági folyamatok miatt módosít a hitelhez jutás feltételein és a kamatmértékeken. A legnagyobb hazai hitelintézet árazási testülete differenciált mértékű kamatváltoztatásról döntött a lakáscélú és a szabad felhasználású változó kamatozású kölcsönök körében, a módosítások november elejéig lépnek hatályba.”

A Media Markt illetékesének útbaigazítása nyomán jutottunk el a Credigen, illetve a Cetelem Bankhoz. Előbbi sajtóosztályán hiába próbáltunk meg többször is elérni bárkit, senki nem volt hajlandó beszélni velünk. Utóbbinál azt mondták, mivel az áruhitelek mind forintalapúak, ezért azokat nem érinti a gazdasági válság. Nincs szükség befagyasztásra, vagy szigorításra.

Az Extreme Digital révén szóba került a már jól ismert OTP és a Cetelem, valamint a HSBC Credit Zrt. Mivel az első két vállalat álláspontja már ismert, ezért az utóbbit kerestük fel. Hosszú úton eljutottunk egy illetékesnek mondott kollégáig, akiről azonban kiderült, hogy mégsem kompetens a kérdésekben, ő csak egy ügyfélszolgálatos munkatárs. Megígérték, hogy keresnek, bizakodva várjuk...

Ne csak nézzünk, lássunk is

Akárhogy is, az tény, hogy válság van. Az is tény, hogy ez ránk is kihat. Ezt van, aki nem vallja be, és van, aki igen. Mindenesetre az biztos, hogy jobb félni, mint megijedni.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását