2024. április 20. - Tivadar

Egymillió dolláros sapka

Egymillió dollárért kel el Jurij Luzskov moszkvai polgármester jellegzetes, lapos sildessapkája, igaz, ezüstből elkészítve - egy moszkvai jótékonysági árverésen.
2007. december 26. szerda 15:45 - Hírextra

Az 1,5 kilogrammos holmi kikiáltási ára 50 ezer dollár volt, és 50 ezer dolláros lépésekben lehetett licitálni. Az érdeklődés hatalmas volt, főleg különböző bankok és biztosítók vetekedtek érte, de végül Andrej Panykov, az 1. számú moszkvai építőipari vállalat igazgató-helyettese szerezte meg.

Elmondta: Luzskov sapkája mintegy az épülő-szépülő Moszkva jelképe, s mostantól a vállalat múzeumában lehet majd megcsodálni.

A polgármester az összeget a 3. moszkvai szülészetnek adományozza, hogy ott egy koraszülött-osztályt építsenek belőle.

Luzskov sapkája már-már a polgármester emblémájának tekinthető, ő maga talizmánnak tekinti és mindig ilyet visel. Folyamatosan vagy ötven ilyet őriz szekrényeiben, de időnként kiárusítást rendez belőlük: 2003-ban 15 ezer dollárért kelt el egy példány, idén novemberben egy hasonló, amellyel a moszkvai dizájnerek ajándékozták meg a polgármestert, már 200 ezer dollárt ért valakinek.
A bevételt a polgármester mindig jótékony célokra adományozza.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását