2024. március 29. - Auguszta

Sikerült a világrekord

Újabb világrekordot állítottak fel szombat este a Rippel-fivérek a Papp László Budapest Sportarénában. Egy négylovas fogatra állított szerkezeten emelte magasba és tartotta több mint egy percen át Rippel Viktor kézen álló testvérét.
2007. december 9. vasárnap 14:03 - Hírextra

 A világbajnok Lázár-testvérek által vezetett fogatról a produkció végén Rippel Ferenc leesett és eltörte az ujját, de a világrekord így is sikerült - mondta a Független Hírügynökségnek vasárnap a sérült akrobata.

A Rippel-fivérek egy olyan szerkezeten mutatták be produkciójukat, amelyet négy száguldó ló vontatott. A négylovas fogatot a világbajnok Lázár testvérek hajtották. A fogat mögé épített speciális szerkezeten Rippel Viktor tartotta a magasban kézen álló testvérét, miközben a fogat a versenypályán körözött. A sikeres produkció 1 perc 8 másodpercig tartott.

Ekkor azonban a csaknem 40 kilométeres óránkénti sebességgel haladó fogatról leesett Rippel Ferenc és eltörte egyik ujját. A hétfői orvosi vizsgálatok után derül csak ki, hogy milyen súlyos a sérülése. Rippel Viktornak és Rippel Ferencnek ez volt a hatodik világrekordja. A sikeres világrekord és a 9 ezer néző elismerése azonban minden fájdalmat feledtet - mondta a Független Hírügynökségnek Rippel Ferenc.

Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását