2024. április 19. - Emma

Friderikusz kontra Fenyő

Friderikusz Sándor és Fenyő Miklós köztudottan utálja egymást. Őket viszont sokan szeretik, de még többen utálják. Kettejük beszólogatós, arcátlan párharcát viszont a Megasztár rajongói nem csípik annyira, ők a fellépő énekesekre kíváncsiak. A Hírextra ut
2008. november 6. csütörtök 06:51 - Gedei Szilárd
Buzgó bulvárlapok már az első hír után - miszerint Fenyő és Friderikusz is szerepet vállal a Megasztár 4 zsűrijében - elkezdték előcibálni a az énekes és a televíziós személyiség között feszülő vélt, de inkább valós sérelmek listáját, melynek élére még egy sok-sok évvel ezelőtti eset kívánkozik. 1992-ben Friderikusz beszélgetős showjában ugyanis feltűnt a Hungária frontembere, Fridit azonban sokkal inkább érdekelte a Hungária együttes frontemberének kora, mint a zenei pályája. Egyesek még arra is vélnek emlékezni, hogy Friderikusz direkt megkérte az operatőrt, minél közelebbről mutassa az énekes fáradt arcát. Az eredmény egy felháborodott Fenyő Miklós és egy röhögő Friderikusz lett, a "mi ugyan nem beszélünk egymással" című történet pedig már azóta tart.

Riválisok az asztal két szélén

Friderikusz magyaráz
"Egy 1992-ben készült Friderikusz Show-ban volt az első vendégek egyike. Szóba hoztam az öregedést és hogy milyen tetemes mértékben öregszik. Ő ebből még ki is jött, de én ekkor az operatőrt arra kértem, hogy a lehető legközelebbről mutassa Fenyőt. Persze, hogy úgy nézett ki, mint egy háromnapos vízi hulla, megjegyzem, mindenki így nézett volna ki hasonló esetben. De bevallom, arcátlan voltam." (blikk.hu)
A TV2-es produkció egyik munkatársa pedig még arról is beszélt nemrég, hogy nem véletlenül ültették a zsűri asztalának két szélére a marakodó kakasokat. Nem akkora azonban az az asztal, hogy az egymásnak szánt megjegyzések ne jussanak el egymáshoz és a bulvárlapok címoldalára - ráadásul azonnal. Persze Fenyő Miki azóta sem lett fiatalabb, és Friderikusz is maradt ugyanaz a szókimondó szemtelen személyiség.

A szemétdomb uralmáért vívott beszólogatós harcot pedig a legtöbb esetben a fellépő énekesek sínylik meg a legjobban. Az egyik szereplő, Fekete Dávid musicalrészletének meghallgatása után Friderikusz odáig ment, hogy a jóindulatú csipkelődéseket, miszerint mennyire hasonlít a fellépő Fenyőhöz azzal toldotta meg, hogy "Tényleg te vagy Fenyő Miklós törvénytelen gyereke?". Ezek után persze még húzták egymást a felek, Friderikusz például megjegyezte az egyik lelkes Fenyő-komment után, hogy a zsűri túlvégén ülő ítésztársa zagyvaságokat beszél. Úgy. Persze Fridi mindig okosakat mond...



Egyre több hülyeség

Kőkemény beszólások
Friderikusz? A beszólásai semmik ahhoz képest, amilyen dumák a külföldi Megasztár-jellegű műsorokban elhangzanak a zsűri szájából. Íme egy kis ízelítő!
„Ha jól látom, nem volt tükör az öltöződben.”
„Ha leborotválnád a szakállad, elmehetnél nőimitátornak!”
„Épp most találtad fel a kínzás egyik új válfaját!”
„Egy háttérénekes háttérénekesének elmennél!”
„Te úgy énekelsz, mintha bevarrták volna a segged, és fent jönne ki a szar!”
„Ha az utcán énekelsz, a műholdas navigátorom jelez, hogy azt a részt kerüljem el!”
„Otthon a faluban ledöntöttél két nőt, és most azt hiszed, te vagy az ász?”
Neked nem az éneklés a legnagyobb problémád!”
„Ha Kelly Clarkson belevizel a retyóba, az is szebb, mint a te hangod!”
„Pereld be az énektanárodat!”
Sokak szerint azonban a két médiahuszár egyaránt hülyeségeket mond, hülyén állnak egymáshoz és hülyének nézik a nézőket is. A Megasztár produkció eddig még legalább elbújhatott a kereskedelmi tévék igénytelen műsoráradatával ellentétes "kulturált szórakoztatás" címszója mögé. Csakhogy. A dzsungelben vergődő sztárocskák (Celeb vagyok, ments ki innen az RTL Klub, Sztárok a fejükre estek a TV2 részéről) azonban valamiért - na miért, na miért? - elveszik a teret és a levegőt az éneklős-szavazós produkció elől, kiszorítják a megasztárosokat a bulvárlapok címoldalairól.

Ez pedig gond. A sikerhez vezető nehezebb úttal pedig már akkor tisztában lehettek volna a TV2-nél, amikor belevágtak a nagy kalandba, hogy lehúzzanak még egy bőrt a meggyötört Megasztárról. A törzsközönségben bízva, megújulva vágtak hát bele a negyedik szériába, amelyet szintén egyfajta sztárgyárnak szántak. Valahogy azonban az új garnitúra már nem annyira sikeres, mint az előzőek voltak - Palcsó Tamás balesete vezető hír volt napokig egyes médiumokban, Oláh Ibolya éppen Zambiában esik a fejére a legújabb showban, Gáspár Laci meg akkor is a címlapra kerül, ha csak fingik egyet -, nincs még akkora súlyuk ezeknek az újonc énekeseknek, hogy lenyomják a válogatott véresmúltú celebeket. Mit ér egy kezdő, szelíd mama kedvence énekes, ha a másik csatornán ki lehet szavazni a vetkőző playmate-et?

A produkciót akarják megmenteni

Felhajtás nélkül viszont nem ér semmit az egész műsor. Tudták ezt a TV2-nél is, amikor összeállították a zsűrit és bár nem állítjuk azt, hogy megkérték volna Friderikusz Sándort, hogy kegyetlenül, pimaszul, senkit nem tisztelve nyomja a tévénézők arcába a véleményét, de mégis. Nem szégyen ez, a másik jómadár nagy kereskedelmi tévé is cáfolja, hogy a dzsungelbe szakadt sztárokról szóló kiszavazó-showt a vadon helyett az egyik luxusszálloda kertjében vették volna föl.

A kérdés csak az, hogy mi lesz a szereplőkkel a negyedik - és látva a nagy szenvedést valószínűleg jó darabig utolsó - Megasztár végeztével. A zsűri szerencsétlen veszekedése ugyanis csak addig tarthat, amíg van mi felett ítélkezni. Persze már így is unalmas.

Így hát azon sem csodálkoznánk, ha a másik két zsűritag, Eszenyi Enikő és Mester Tamás között is kialakulna valami feszültség. Már csak a nézettség miatt is.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását